Íróember célja sűrített valóságmintákat létrehozni.
Ezekben mindenki tükröződni látja saját életét, eltöpreng, tudatosabb rálátása lesz önnön létezésére, világban betöltött szerepére. A gyümölcs megrohadása előtti pillanatban a legédesebb. Pillanatainkat is az teszi még sajgóbban gyönyörűvé, hogy nem térnek vissza többé. Ellenben ott izzanak az emlékezetünkben kitörölhetetlenül.
A valóság sosem kétbites, nem csupán IGEN-NEM-opciók között lehet választani. A nap beeső sugarai ma is, holnap is prizmaszerűen törnek meg az üvegfelületeken, és millió-egy szín szilánkjait hajigálják szét a szobában. A világ öt érzékeinken keresztül ömlik be a fejünkbe, és ott egybekavarog a múlttal és a jövővel. És bármerre járjunk a nagyvilágban, részesei vagyunk egymás életének.
Aki a kocsijával elhajt az ablakom alatt, az éppen szerelmes vagy kiábrándult, házas vagy nőtlen, élnek a szülei vagy nem, esetleg haldokolnak, most született gyermeke, most vették fel a munkába, vagy a gyerek már kirepült, ő meg hiába keres munkát. Mindannyian úton vagyunk, és lépten-nyomon belegubancolódunk mások sorsába. Behálózzuk a földgolyót matyóhímzés-szerű rajzolatokkal, ábrákkal, szeszélyes algoritmusokkal. És átintegetünk egymásnak, áldást kívánunk, meghökkenünk, sírva fakadunk vagy felnevetünk életünk fordulatain.
Néhány kép a bizonyítékul, hogy a költő is csak ember
Podkaszting
Ne csak olvass, hanem nézz is
