A hasonmások városa

A hasonmások városában
senki sem ugyanaz
Az ismerősök, ha megszólítod őket,
furán nevetnek, vállukat vonogatják
Könnyen boltiszolgának nézheted
a kapualjban álldogálót,
színésznek a gyűlő közönséget
Nem sejtheted, nem az igazgató-e,
aki éppen az irodákat söpri
Olykor a mentőslegényt teszik hordágyra sebten,
s tűzoltó az, ki gyújtogat,
a rendőrök nagy garral kötekednek,
ablakokat dobál be kővel az üveges,
villanyszerelők lopják a kábelt
Ha temetésre mész, nem biztos az sem,
hogy nem az elhúnytnak nyilvánítod részvéted

A hasonmások városában óvakodj,
mert valamibe belekeveredhetsz,
az utcán könnyen néznek betörőnek,
zsebtolvajnak, s tán apja gyilkosát
ismeri fel benned, ki szembejön
Megeshet, bár az ilyesmi jóval ritkább
hogy könnyes szemmel szorongatja kezed
pártfogoltad, kit sosem pártfogoltál
Veszélyes hely, csak akkor menj oda
ha nemigen emlékszel már, ki vagy

Még több írás

Bűvésznek lenni

Bűvésznek lenni szórakoztató ha hazamegy s rögtön ledobja aktatáskáját, tarka kendő lesz belőle, mely könnyű füstként elenyészik, nem dobban földre kézelőjéből jó tucatnyi tojást szed elő, megebédel és kezéből a szürke újság postagalambként tovaröppen ha akar, még a mennyezetre is lefekhet, hogy ott aludjék és kipihenten ébred reggel szájából égő villanykörték potyognak, hogyha nagyot ásít De bűvésznek lenni néha terhes, hogyha felteszi a kalapját, biztos, hogy a fejére hullik belőle egy nyúl vagy egy macska, a szőlő fürtje szerteporlik porcukorként, ha odamarkol, ha orrot fújna, óra kattog kezében zsebkendő helyett Megtehetne száz bolondságot, s nem tesz egyet sem: hivatása áldozata, Midász királyként, fásultan termeli a csodát
...
Elolvasom
Még több Lackfi írás

Honderű

Aztán a magyar ember iszik egy kávét, a felhők oszladozni kezdenek, hátából kiáll a hasogatás, felköhögi a torkára rakódott mindenfélét. Eszébe jut, hogy az ő hazája voltaképpen a csodák országa, és igazán büszke lehetne arra, hogy itt él. Mindenfelé nyájas, termékeny dombok vagy metafizikusan mély értelmű, végtelen mezők, amelyről olyan szépen dalolnak a magyar költők egy minden külföldi számára tökéletesen érthetetlen nyelven! Ha tengerünk nincs is, van világhíres termálvizünk, és itt nyújtózik Európa legnagyobb tava, melyet az itteniek szerényen csak „magyar tengernek” becéznek. A dombtetőkön festői romok (osztrák barátaink robbantották fel várainkat, ne lázadozzunk már folyton ellenük!), a föld alatt olaj helyett cizellált cseppkőbarlangok. A nép vendégszerető, borai pompásak, konyhája
...
Elolvasom

Sanyimen, a megmentő

Egy valódi megmentő honnan tudja, hogy valakit épp akkor és ott meg kell mentenie? Hát fogalmam sincs, a vérében van. Hiszen vérbeli megmentő. Így született, így fog meghalni. Illetve, dehogy. Egy vérbeli megmentő sose hal meg. Olcsó poén, hogy drága emléke szívünkben él, mint egy gyászjelentésen. Nem, nem úgy. Tényleg nem látom magam előtt, amint Superman vagy Batman egy idősek otthonában várja a karácsonyi ünnepséget, melynek során kap egy szép, kockás papucsot. Nem látom őt infúzión. És ha felravatalozva látom, az is csak valami trükk lehet, a következő pillanatban felül, köpenye lobogni kezd, és már suhan is kifelé az ablakon a szipogó hozzátartozók ámuló szeme láttára. Na jó, Sanyimen eleve nem volt az a tipikus megmentő. Egyrészt a szájszögletében mindig lógott egy csikk. Általában f
...
Elolvasom