Herkentyűk

Nem fogok megtanulni korcsolyázni,
párszor próbáltam, de suta vagyok
és türelmetlen, semmi kedvem egy új közegben
való eligazodáshoz, billegéshez, idétlenkedéshez.
Különben is elég lehunynom a szemem,
és máris érzem a sivító szelet az arcomon,
hallom a korcsolya karistolását a jégen,
fejben piruettezek, suhanok hibátlanul.
Nem fogok bungee jumpingolni, a falmászást
se próbálom ki, semmi szédítő sportot,
mondják, persze, a tériszonyom elmúlik,
ha erőltetem a dolgot, de teljesen
jól megvagyok talajszinten,
felhőtorlódásnál, lombok nyúlánk füstjénél
vagyis idelentről kiválóan megfigyelhető
égi jelenségeknél nagyobb ámulat
nincs, nem is kell nekem.
Jól megvagyunk idelenn kettecskén,
én és a tériszonyom.
Nem fogok delfinként fesztelenül lubickolni,
sem hatalmas fejeseket ugrálni
magas trambulinról,
görcsös vagyok a vízben, és feszélyezett.
Untig elég egy kis felfrissülés,
bármelyik strandon halálra unom magam,
kivéve ha kéznél van egy labda,
hogy órák hosszat dobálni lehessen,
ugrálni, elkapni, csobbanni.
Nem fogok tengeri herkentyűket enni,
hurutos osztrigát, nyákos kagylót,
csimbókos polipot, elvagyok nélkülük,
több marad azoknak,
akik szörcsögnek a gyönyörűségtől
egy ilyen lakomán.
Nem fogok megtanulni tíz ujjal gépelni,
jobbkezem mutatóujjának begyén
már sokmillió karakter száguldott át,
a bal kezemmel meg csak a nagy betűket gyártom,
mikor próbáltam a profi módszert elsajátítani,
úgy lelassultam, hogy rájöttem,
sosem tudom behozni
azt az egy-két hónap lemaradást.
Nem fogok kiugrani repülőből,
jobban féltem a csipás kis életemet,
és így is teljesen jól le tudom írni a zuhanás
részeg tapasztalatát, ahogy arcbőrömet
tépné le a szél, és tehetetlen bábuként ringatóznék
vagy inkább rángatóznék az ernyő kötelén.
Nem fogok bokszolni, pedig vágytam rá,
de a foci, kosár kikezdte a vállamat-térdemet,
féltem az agyamat is, bár ellenségeim
legyintenek csak, nem nagyon van mit féltenem.
Nem próbálom ki, milyen kétszáz
vagy annál is több kilométeres sebességgel
száguldozni autóval, nem vezetek túl lassan,
de már az autópálya tempója is borzongató nekem,
tán túl élénk a képzeletem, vagy tompa a többieké,
istenkísértés ezekbe a suhanó
vasdarabokba zártan közlekedni,
feszíteni a húrt mind tovább, mámorosan.
Nem fogok bedőlni azoknak,
akik teli szájjal hirdetik:
a határátlépés, a komfortzóna elhagyása
mindent megold, és frissen tart egy életen át.
Folyamatosan határokon suhanok át,
kényelmetlen és nehéz dolgokról írok,
erkölcsi dilemmák malomkövei alatt őrlődöm,
lehetetlen helyzetekbe
sodrom bele szereplőimet.
Viszont amit már elengedtem,
vagy amire sose vágytam
személyes életemben,
azt nem fogom gyerekes mohósággal
csak azért is erőltetni,
hogy vastagon henceghessek vele,
lám, milyen teljes is az én életem!