A költő és a zinternet

A költő egyik reggel kisütött egy verset. A friss péksütemény feletti örömében kiposztolta a Zinternetre, egy pofás kép kíséretében.

Az erdő, mint kezed, mint a tüdőd lombja,
Tücskök pattognak dekoltázsodban,
Felkel arcod, csillagszóró-üzemmód,
Morzsolgatom a másodperceket:
Peret, nem peret!

Aztán átszaladt jóbarátjához, akinek megígérte, segít méretre szabni és leragasztani a szőnyegpadlót.
Ormótlan dög volt. Mármint nem a barát. A szőnyeg. Izzadva nyiszatolták a pengével. De végül bepasszolt a helyére, kivagdaltak minden kacifántos sarkot, bepattintották a szegélyléceket, gyönyörködve nézték. A barát anyukája küldte pörköltet jóízűen befalták.
A költő az autóban ülve, társasági oldalát csekkolva látta csak, hogy a női jogokért küzdő, kedves kommentelője, Amanda Mandula támadásba lendült.
A hölgy tajtékzott: költőnk rút középkori módon tárgyiasítja szerelmét, egy huszonegyedik századi fehér férfi gyarmatosítja itt a női dekoltázst szemérmetlen tekintetével! A szerzőt vijjogva, sírva, kergetőzve zavarnák el a Nemzetközi Szoptass a MCDonaldsban Napon!
Költőnk elsápadt. Majd elvörösödött. Ilyen szörnyeteg lenne? Saját kedvese képében vérig sértette Frida Kahlot, Charlotte Brontët és Marie Curie-t. Pedig hogy tiszteli mindannyiukat! Önkritikát gyakorolt, és villámtempóban kiigazította költeményét.

Az erdő, mint Mona Lisa keze, tüdejének lombja,
Ma van az International No Bra Day,
Felszabadultan hullámzik a környék összes dombja,
A valóság tehene bőven ad tejet:
Kedvesem szuverén döntése, hogy peret vagy nem peret.

Jessz… A maradiság komor fellegei eloszlottak. Dinamikusan, sportosan és modernül vezetve jutott el egy kávézóig, elindította a parkolásit, majd egy figyelmes szerkesztő-hölgy segítségével átböngészte kötete kéziratát, bekezdéseket dobáltak ki, kifejezéseket finomítottak. Alakult a massza. Lesz itt könyvheti bemutató!
Felcsigázottan és elcsigázottan ballagott fel a netre. Hűha! Zinternetes kiskocsmájának újabb törzsvendége, egy bajszos hazafi kiegyenesítette kaszáját, és átváltott „üsd-vágd-nem-apád”-üzemmódba. Hogy az árgyélusát, mit képzel magáról ez a nyikhaj, édes nemzete által díjakkal kipitykézett mellkasú költész-féreg. Ánglus kutyanyelven illeti a Nemzetközi Mejjtartó Nélküli Napot! S mit jön Mona Lisával? Nincs tán elég szemrevaló fehérszemély e hazában? Meg hát, asszonynak konyhában a helye.
A költőt betyárosan helyretették! Jobb trágyás talpú csizmában döngetni, mint beszorulni a gégerák-hizlaló levegőjű nagyváros galambpecsétes aszfaltjára… Hol járt az esze mindeddig? Lekapta kalapja mellől a darutollat, pötyögve csinosította a versezetet:

Egri nők pendelye az erdő, leöntve sötétség-szurokkal,
Ropogós rétest sütnek Nap-kemencében,
Rengedező idomaikat riszálják a dombok,
A valóság birkája zöld betűket béget:
Kedvesed muszáj, hogy peressen téged!

Költőnk diadalmasan tért haza, magához ölelte övéit, a fürdőben visszaerősítette a karnisra a frissen kimosott függönyt, megfürdette kisfiát, segített a kislánynak a matekban, bár ő sem értette. Mármint a matekot. Vicceket mesélt a vacsoránál, majd lefekvés előtt kutyafuttában végignyargalt a társasági oldalán. Megint a csatatér! Megérkezett ugyanis egy több diplomás, nyugdíjas vegyészmérnök, csilingelő versformák szigorú őre, aki szabadidejében (volt neki) örömest faragott sajátos ízű rigmusokat. Árgus szemmel kiszúrta, hogy költőnk műve nem rímel, nem stimmol, nem klappol, magára adó mesterember effélét ki nem ad a kezéből! Kazinczy nevében felszólította a költőt, hogy haladéktalanul szégyellje magát.
A költő secperc összeszégyellte magát, és nekilátott a rendcsinálásnak. Az olvasó akarata szent és érthetetlen!

Az erdő éj-szuroktól árnyas pendely,
Ropogós rétest Nap-katlanból rendelj!
Dombok riszálnak, minő idomok!
Birka szájában ábécé ropog.
Csobogj, perelem, ó, te csacska csermely!

Gyermekes elégedettséggel klikkelt a MENTÉS-feliratra. Mit sem sejtve róla, mennyi, de mennyi elszánt olvasói vélemény leskel a pixel-sötétben.