Javítva

– Tudod mit, kígyó? Elmész te az anyádba! –
mondta Éva, és egy kővel péppé verte
a hazug csúszómászó fejét.

– Rohadtul idegesít ez a kis stréber!
Adj lelki békét, Uram, hogy ne csapjam agyon! –
szólt Káin, és Isten kedvét lelte az idősebb fiú
áldozatának füstjében.

– Engedj minket szabadon, ó, hatalmas fáraó! –
kérlelte Mózes, és a jószívű uralkodó egy szóra
felszabadította őket, még a tizenharmadik havi
nyugdíjat is utalta.

– Figyelj, Sámson, nincs nekem fodrászi képesítésem,
nem zavar, ha bokáig növeszted is a sörényedet –
mosolygott szerelmesen Delila.

Dávid fejbe parittyázta Góliátot öt eperszemmel,
az óriás befalta az egészet, csupa piros ragacs lett,
aztán elnevették magukat, lepacsiztak, és a filiszteusok
serege szépen hazavonult.

– Oké, Uram, megyek ám Ninivébe, csak hadd egyek
előbb egy jó halászlét! – egyezett bele Jónás.

– Úgy kinyírnám ezt a kis apakedvence Józsefet –
csapott az asztalra az egyik testvér, aztán inkább
mégis tovább ittak, filmszakadásig.

Az emberek megjavultak, szakszervezeteket
alapítottak, felszámolták a maffiát, Noé pedig
megnyitotta az első szafariparkot, ahol az állatok
természetes körülmények közt, szabadon kószálnak.

– Ne dobj az oroszlánok közé, kedves király! –
esedezett Dániel.
– Igazad van, tényleg kedves vagyok,
a vadállatok ma vegán tápot kapnak!

– Inkább nem paráználkodunk – egyeztek meg
a perverz vének, hazamentek ostáblázni,
ez amúgy is jobban illett a korukhoz,
és hagyták békén fürödni Zsuzsannát.

– Örülök, hogy tetszett a táncom, Uram!
Bár jobban tenné, ha nem csorgatná ennyire
látványosan a nyálát kiskorúak után.
Amúgy, ha honorálni szeretné, beszállhat
a nyelvvizsgám költségeibe – fűzte hozzá
kedvesen, de határozottan Szalomé.

– Nekem aztán tökmindegy, egyet vagy kettőt
eresztek szabadon, engedjétek el Barabást is
meg Jézust is. Boldog ünnepeket! – legyintett Pilátus.

Elmúlik (istenes versek)

Ez az írás ebben a kötetben olvasható: Elmúlik (istenes versek)

Tényleg minden elmúlik? A nyár, a szerelem, a fiatalság? És még mi minden? A kínos beszélgetések,…

Érdekel