Kezicsókolom

Mire egyet pislantok,
Isten már kétszer átúszta a végtelent,
kezicsókolommal köszön neki a halál,
és mikor Bell feltalálta a telefont,
már volt két nem fogadott hívása Istentől.
Isten már lenyomta az összes fekvőtámaszt,
fölmászott minden vulkánra, és kitörte őket.
Megdöntött minden Guinness-rekordot,
több Guinnesst bír meginni
a legvénebb ír tengerésznél,
mégis józanabb tőle,
mint egy francia nevelőnő
vagy egy luxemburgi könyvelő.
Közben annyira mámoros,
hogy megteremtette
a galléros gyíkot, a nyílméregbékát,
a hópárducot és a pandahangyát.
Isten betéve tudja az internetet,
járt már a virtuális valóságon túl,
és lelógatta lábát az űrbe.
Isten képes víz alatt hajat szárítani,
és ha az ő gyermeke
elveszíti a szüzességét,
Isten visszaszerzi neki,
a vénembert pedig újjászüli a hitben.
Isten talált életet a Napon,
és járt a Holdon az ember előtt,
még mikor teremtette azt a bolygót.
Aztán teremtett hozzá embert,
hogy legyen, aki jár majd a Holdon.
Isten parancsol a fügefának,
és az gyökeret ver a tengerben,
parancsol a halnak,
és az kézen jár a felhőkön.
Isten parancsol a kiszikkadt csontoknak,
mire azok eleven húsba öltöznek,
parancsol a halálnak,
és az magába döfi saját fullánkját.
Isten végtelen, de simán összezsugorodik,
hogy elférjen egy anyaméhben,
egy darab kenyérben, egy korty borban.
Isten időtlen, de értünk
időben létezővé teszi magát,
kifogja az összes halat,
fürjeket sodortat a széllel a tábor fölé,
vizet fakaszt a sziklából,
ötezer embernek való kenyeret
szaporít öt darab zsemléből,
megmássza az összes csúcsot
kötél és oxigénpalack nélkül,
megdönti az összes világcsúcsot.
Megálmodott engem az idők kezdetén,
és ott vár rám az idők végén is,
miközben velem van minden pillanatban,
nyakamon érzem leheletét.