Vastelep

Új kanállal ősi étket, Új pohárba óbort, Régi vella, új a trágya Minden új csak hóbort. Régi házban új az asszony, Új mag ó cserépben, Régi csizma, benn suhanc-láb, Régiség nem érdem. Agg a néne új ruhában, Arca már molyette, Friss legényke zsenge csontján Szélzörgette mente. Ősi padlás, új a seprű, Monogramos tégla, Égi csűrnek támogatva Régi égi létra. Régi csőbe új bepasszol, Rézbe az eternit, Fák göcsörtös régi ágán Ráncos szilva termik. Lomha alma fűbe hull le, Régi test  új holttest, Régi élet új halálnak Így állít ma kortest. Volt tojásból új tyúkocska, Ámde vén a róka, Régi földből új kacsokkal Kúszni új karókra… Régi útnak új porában Aggastyán botorkál, Mikor indult, jó húsos volt, Most aszúbb a botnál. Régi kútból jön fel új víz, Szűri régi sóder, Krumpli rózsás aprajához Bánya-

Kedves apukák és anyukák! Hadd hívjuk fel figyelmüket arra az önök számára nyilván nem túl sokatmondó és aligha az újdonság erejével ható röpke tényre, hogy ez a játszótér lakott területen található. Ugyan mi következik ebből, kérdezhetik önök, és mi díjazzuk az önök jogos kíváncsiságát. Nos, lakott területen emberek élnek, örülnek és szomorkodnak, zenét hallgatnak és ábrándoznak. És mit szeretnének ezek a derék, békés, nyájas emberek? Nyugton élni. Saját lakásukban, erkélyükön nem véreres szemű, kiégett zombiként karistolni a falat. Éppen ezért szépen kérjük, és javasoljuk, hogy csemetéik játszás közben ne nyikorgassák a hintát, ne dübörögjenek a csúszdán, mert ez az idegeinket fűrészeli! Ne szaladgáljanak trappolva, csak a visszhang kedvéért, mert olyan szépen verődik ide-oda a szandálju

A magyar ember szerény, mint az ibolya, mert az ősi kollektív bölcsesség azt tanítja, így majd sötétben is elárulja az illata. A magyar ember nem azért szerény, mert ez nála jellemvonás, hanem mert nemzedékeken keresztül erre tanították, igaz, maga sem tudja, mire jó a szüntelen szerénykedés. Magyarországon már vendégségbe is csak sorozatos, kölcsönös szerénykedés kíséretében lehet megérkezni. – Sziasztok, akkor leveszem a cipőm! – De ne vedd le! – De leveszem! – Ó, ugyan, felesleges levenni. – De leveszem! – Mi se vesszük le soha, cipőben járunk idehaza, sőt, bakancsban, gumicsizmában, melyről csak úgy röpdösnek a sárkoloncok szerteszét. Mi ezt direkt szeretjük. – De én akkor is leveszem! – Ó, ugyan, nincs itt akkora tisztaság! – De hiszen ragyog a parkett, és vágni lehet a Domestos-illat