Visszavonhatatlanul

Tegnap négy buszvezető 
értem adta az életét,
legalábbis azt a körülbelül 
egy órát mindenképp odaadták
nekem és a többi utasnak,
ami összességében ahhoz kellett,
hogy a célunkig elszállítsanak.
Életét adta értem hat metróvezető is,
ja, nem, a metrók önvezetők már,
csak a metrógyári munkások 
adták nekem fiatal életükből 
a futószalag mellett töltött 
órák egy részét, amíg éppen 
azt a kocsit állították elő,
amibe én szálltam be.
Ha hanyagul munkálkodnak,
akkor a száguldó metró szétesik,
és alighanem a halált adják nekünk
életadás helyett.
Reggel a kávétermesztők
adták nekem az illatos babszemek 
gondozására fordított perceiket. 
Meg a gyógyszerészek és az orvosok
azt a maroknyi pirulát,
amit szívrohamom óta szednem kell,
máskülönben nem maradok életben,
így hát érdekem fűződik a fogyasztói
társadalom jelenlegi állapotának
fenntartásához, nekem már nem elég
a fűben-fában orvosság.
Életüket adták értem bolti eladók,
akik kiszolgáltak, soha nem kapják 
vissza rám vesztegetett mosolyukat,
köszönésüket, kedvességüket,
ezeket eltettem hátizsákomba
a megvásárolt gyümölcslével,
pizzacikkellyel, müzliszelettel egyetemben,
és viszem magammal, mert jó nap ez,
bár semmi különös nem történik,
nem mászom fel ma sem a Himalájára,
nem úszom le ma sem a Niagarán,
nem érzem az Etna forrósodó remegését,
csak élek, vagyok, és ezért számosan
az életüket adják, én meg elfogadom.
Értem adták életüket az olajfúrótornyon
dolgozók és benzinkutasok,
akiknek köszönhetően naftával
tankolhatom meg kocsimat.
Értem adták életüket az engem 
faggató rádiósok és újságírók,
meg a gyümölcsösgazdák, akiknek
köszönhetően nem haltam szomjan.
Értem adták életüket az utcaseprők,
nem kellett szügyig szemétben
gázolnom, értem adta élete legszebb
éveit az izlandi író, akit a buszon
olvastam, no meg a cipész, akinek a művét
évek óta taposom, a névtelen kínai,
aki a nadrágomat varrta, és az órás,
akinek az okoskütyüje a lépéseimet
számlálja, míg átballagok a hídon,
melynek építői is életüket adták értem,
nehogy a Dunába zuhanjak.
Életüket adták értem a középkori templom
követ kőre tornyozó mesterei,
a barokk kori felújítást végzők,
a táblaképet alkotó modern festő,
a misét bemutató pap, aki harminc éve
összeadott feleségemmel, és azóta is
másokért adja életét,
lemondva sok mindenről,
csak hogy felmutathassa az oltáron azt,
aki véres áldozatként
visszavonhatatlanul értünk adta életét.