Betongyomor

Mind elmegyünk, a ráncolódó make-upok alatt mind elmegyünk,
a LEDes mennyezet alól megyünk felfestett nyilakat követve
a mélygarázs felé, hitelkártyákkal telt zsebünk,
ki visszanéz, reklámmá változik, a képernyőre fagy,
végül mind elmegyünk, hiába kreditpontok meg bónuszok,
és táncolunk drogériák során a menny kárpitjain,
visz üveglift, betongyomorba vagy plázaég felé,
s ki visszanéz, lát ősszel lehulló árucímkét, csomagolást,
árumintát, amelyhez papírpohár dukált, tűnt illatot,
mit cégesruhás, mosolygós lányok osztogattak,
lát prosztatagyógyszert, energiaitalt, napszemüveget,
mely csodás másvilágot mutat, lát merész fürdőruhát,
hogy jöjjön már a nyár, táplálékkiegészítőt, amely
a strandalakra vigyáz, egyedi stílusú, márkás cuccokat,
a táskákon a szezon új színeit, laktózmentes csokit,
kézműves szappanok áfonya-fergetegét, s a krémek
átlényegítő selymét kezeken, bababarát éttermeket,
kávézókban kis házikedvenceknek kitett itatótálakat,
elvarázsolt lelkeknek kipakolt könyveket, bútorboltot,
ahol mint félbevágott bérházban, be-beköltözhetsz
próbaképpen más-más stílusú konyhákba, nappalikba,
lát prospektusokba álmodott életet, rövid
szavatosságú termékeket, gyorsan legyünk túl rajtuk,
s emeljük tekintetünket újabb árucikkek felé,
miket az önkiszolgáló kasszánál lelkesen pittyeget
a botcsinálta pénztárossá avanzsált vásárló, ki egy lehet
a céggel, mely szolgáltat neki, melynek kiszolgálója ő,
s ki visszanéz, megvarrhatatlan, elszakadt ruhák, cipők,
megjavíthatatlan elektromos cikkek, elcsinált életek
halmazát látja csak, s összesöprögetve épp annyi
álmot, vágyat, sikoltást, örömöt, mint bármely korban,
s kik parkológarázsok, acélliftek közt futották sorsukat,
most mennek, hangosbemondókból szivárgó kellemes
zenék között a végtelen egyenlegek egén keresztül,
hiszen ahányan így együtt vagyunk, mind elmegyünk.