Azt mondja, bőröd színarany, hajad holló,
fogaid frissen fürdetett juhok.
Azt mondom, Uram, töröld meg a szemüveged,
sápadt vagyok, csupa ránc, alig van ép fogam,
hajam meg ritka, mint a fehér holló.
Azt mondja, fehér is vagy, piros is vagy,
ezer közül is megismerlek.
Azt mondom, jaj, Uram, szürke, szürke
vagyok csak, beleszürkültem az ezer közé.
Azt mondja, arcod, mint a balzsamfű,
szájad mézédes, ajkad liliom,
halántékod gránátalma-gerezd.
Azt mondom, Uram, hol van már
a tavalyi balzsam, még ha a régi fotóimat
nézegetnéd, akkor talán, szájfrissítő
cukorkát szopogatok már, muszáj.
Azt mondja, kezeid arany hengerek,
csípőd hajlása ékszer, köldököd csésze,
hasad, mint a búzarakás.
Azt mondom, Uram, egy mutatós
ruhában még csak-csak, de meztelenül
már csak sötétben mutatkozom,
rakás szerencs
Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.
Szerelmes az Isten,
Mért engem szeressen,
Mint az útonálló,
Engem várjon lesben?
Világ rugdosása,
Világ ölelése,
Benned vagyok mégis,
Benned vagyok mégse.
Keskeny út előttem,
Széles ég fölöttem,
Beléd törülköztem,
Benned megfürödtem.
Tebenned aludni,
Ébredni belőled
Életre hátralék,
Halálra előleg.
Szaladni tebenned,
Futni mozdulatlan,
Áldó mozdulatban,
Kérő mozdulatban.
Mókuskerekedben
Az idő csörömpöl,
Egy marék muzsikát
Szaggatok a csöndből.
A maréknyi hangot
Hegyekké kelesztem,
Felemelsz, mint szikla,
Elnyelsz, mint tengerszem.
Ma Istenben vagyok,
Isten lakik bennem,
Mennyei lakbérem
Idelenn fizessem.
Szerelmes az Isten,
Énbelém van esve,
Felfelé zuhantam,
Akárki meglesse.
Egy, aki a hóesésben kergetőzni nem átall,
Egy, aki ezt fejcsóválva nézi nagy hólapáttal.
Egy, ki ezer apróságon nevet a zöld kölykökkel,
Egy, aki csak néz kacéran, hadd forrjon a vérem fel.
Egy, aki terheket cipel, arcán ólmos fáradtság,
Egy, ki sóvárogva várja, hogy örömre nógassák.
Egy, aki a szent keresztet dicséri szent imákkal,
Egy, aki hibát lel abban, mi szerintem hibátlan.
Egy, ki mindig szorgalmasan leszedi a pókhálót,
Egy, ki ledől zsák-fáradtan, álom után sóvárgón.
Egy, ki bármi szíre-szóra szalad, ugrik elébem,
Egy, aki megbántva könnyez, na, ezt jól elintéztem!
Egy, ki magvam ringva hordja, nagy pocakká növeszti,
Egy, ki hegytetőn barangol, Istennél megfürödni.
Egy, ki szervez, tervez, rendez, kiméri a jövendőt,
Egy, ki gyerekké gubózik, kínok tornya ha rádőlt.
Egy, ki tudja,
A három feszület közül az egyiket a brüsszeli
vágóhídi piacon vettem egy arabtól,
egy fej káposzta ára volt, tiszta vörösréz,
bár nem tömör, karja csonkjai ásítoztak,
dróttal rögzítettem a falra, a másikat
a bolhapiacon egy másik arabtól,
nagy, liliomos végű ónkereszt,
cifra, kiöntött ónvirágokkal,
a szára el volt törve, a sekrestyést
vághatta valaki fejbe, úgy jutott hozzá,
a vallások közti dialógus jegyében keményen
néztem az árus szemébe, harmadára
alkudva le a vételárat, ötvös barátunk
hümmögött, az ónt nemigen
lehet forrasztani, kényes anyag, ez a kereszt
később az ablak előtt állt dolgozószobámban,
s a telefont igazgatva többször
sikerült magamra döntenem, élő
szemrehányás a rám zuhanó Istenfia,
a korpusz anyagát erősen kikezdte
a sok esés, most itt áll ablakom előtt,
és minden nap v
Laci atya és Feri atya már a szemináriumban is
jóban voltak, nem csoda hát, ha megörültek
egymásnak azon a nyári délutánon, amint
a rekkenő utcán összefutottak, te Ferikém,
karolt bele társába Laci atya, másik kezével
megtörölve gyöngyöző homlokát, gyere, üljünk
már be egy sörre, micsoda meleg,
Ferikém nem kérette magát, maga is szenvedett
a hőségtől, lecsúszott a korsó sör, de a papi
mértéktartás azt diktálta,
hogy tárca után kotorászva
mindketten felálljanak utána,
együtt indultak a bejárat felé,
kérdi Feri atya, Lacikám, merre mész,
s mikor Lacikám balra
mutat, ő sajnálkozva
jobbra,
hát akkor elválnak útjaink, lekezelnek,
szervusz kérlek, szervusz, aztán meg
mindketten felnevetnek,
mikor pár perc múlva
ugyanannak a presszónak a
bejáratánál futnak össze,
mindketten távozást mímeltek,
de
Van faragókésem, mamuszom,
Van lefagyasztva csirkehusom,
Csepp piros almám, mind kukacos,
Méztől a szájam még ragacsos,
Gyöngy a boromban perdül ezer,
Hogyha beteg vagyok, van ki kezel,
Van fura kincsem, négy szöszi fej,
Négy puli-haj, négy száj lefetyel,
Van mohos, alvó pincefalam,
Magam-faragású fakanalam,
Nagy lufivá fújt bőrfocim is,
Bor, s ha akarnám, volna Guinness,
Van örömöm s még van közönyöm,
Istenem és hozzá imakönyv,
Reggelem, alkonyom, déli verőm,
Dupla személyes, nagy heverőm,
Van sose szívott, régi pipám,
Van kitörölni sanda csipám,
Tűz, lobogó, szeszt inni barát,
Partra hasalt bárkám s Ararát,
Zöld Skoda, mélyén hörg a motor,
Kertbe csörömpöl a hárfa (eol),
Van madaram, ha a fűre leszáll,
Van levegőm, csak enyém, ki-be jár,
Rímem, elég papirom, ceruzám,
Posta a ládám tölti
Uram, ki egybekapcsolsz
eget és földet, hajnalban és alkonyattájt
nem felejted el sámlira állva
kicserélni a kiégett égitesteket,
ki párosával egybehegeszted az
emberfia száját, hogy addig se
beszéljenek a világ kárára, hogy
teljesen átadva magát ne csak
elvenni, markolni akarjon mindkettő,
ki forgószelet költöztetsz minden
bimbóba, hogy virágba borulva
úgy köpködjék köröskörül
a szirmokat, mint elszabadult fecskendő
a vízsugarat, ki ezer miniatűr
tekintettel kacsintgatsz ránk az
ásványok közül, szemünk is belekáprázik,
ki talpalávalót húzol az atomoknak,
hogy eszement vitustáncot járjanak,
Uram, ki fákba bújsz, hogy aztán
színpadiasan széjjeltárhasd ágaidat,
mutatva: na, ki jön az én házamba?
mutatva: hát mit tehetek ennél
többet értetek, ugyan mit?,
mutatva: ekkora halat fogtam,
emberhal
Dicsérlek, Uram,
amiért nekem adtad kedvesemet,
lelkem helyett lelkemet,
okos kertészemet,
növekedésem ösztönzőjét,
burjánzásom visszanyesőjét,
akiben megtalálhatom mindazt,
amire érdemes volt sóvárognom.
Add, hogy fájdalmat neki ne okozzak,
hogy fájdalmában osztozni képes legyek,
s ha osztozni nem is tudok,
ha terheit átvenni gyenge is vagyok,
legalább mellette álljak,
ott legyek, jelen legyek,
vele legyek,
jelenlétében legyek,
jelenlétembe vonjam őt,
átéljem és az enyémbe
olvasszam életét.
Add, hogy rá ne telepedjek
rettentő önzésemben,
ki ne pusztítsam, mint kertben
feledett lavór az alatta elsatnyult füvet,
hagyjam lélegzethez jutni,
ne csörtessek érzéketlenül előre,
ne csapódjanak arcába
a kezemből kiszabaduló tüskés indák,
hanem észrevétlenül elhajlítsam
útjából az ágakat,
elgördítse
A föld izom-hepehupás
hátára dőlve fekszem
lovára hajló katona
valami zizeg a sátorvászon alatt
szűk járatban préselődik előre
akár a barlangászok
próbálom vállammal
összenyomni találgatva
merre lehet
nehogy az alsó világból
a felsőbe átrághassa magát
Nem bírok hosszan
háton heverni pedig úgy
egyszerre foghatom
mellettem kétoldalt heverő
lányom fiam kezét
lelkifurdalás mintha sziklafal tetején
elereszteném
egyiküket a másikért
A sátorponyván tegnapi
esőcseppek tétova tánca
szemhéjunkat lyuggatja mind
ritmusukból kiolvasható
merre bókolnak a fák
időnként vitorlázó levelek
koppannak s finom zipzár-zajjal
kéjesen szánkáznak le a földre
a selyemszöveten
Még följebb emberekkel töltött
repülőgépek karistolják
a sötétet aminthogy néhány
nap múlva én is odafenn
süvítek az idelenn helyett
akkor már
Gerő mondta, hogy a múltkor
egy utcában, ahol már
a város véget ér,
és kezdődik az erdő,
az aszfaltból meg földút lesz
egyszeriben,
és ahol már időnként
rókát meg fácánt látni,
szóval ott van egy kő,
és azon a kövön, de pszt,
el ne áruljam senkinek,
múltkor látta ülni az Istent.
Nem csinált semmit, csak ült,
hát gondolhatod,
hogy rohadt fáradt lehet,
az idő kezdete óta babrálni
evvel az egész tetves világgal,
mindenkinek a vacak problémáival
meg karácsonyi vágyaival
meg szerelmeivel,
elég az osztályunkat hallgatni,
besokall az ember.
Én lehet, hogy rég
földhöz vágtam volna az egészet,
csak úgy csörömpölne,
gurulnának a darabjai százfelé.
Aztán felállt az Isten,
sóhajtott és elballagott,
és ennyi, de titok.
Nem mertem megkérdezni
a Gerőtől, hol volt ez pontosan,
hátha az is titok,
de egysze
A Lázervin meghalt?
Meg.
Ő írta ezt a könyvet?
Ő.
Aki könyvet ír, az mind meghal?
Meg.
És aki könyvet olvas?
Az is.
És aki nem ír és nem olvas?
Bizony az is.
Akkor nem a könyvekben van a halasztás.
Hát nem.
Csinálsz nekem egy hosszúlépést?
Az nem gyereknek való.
Mért, mi van benne?
Bor meg szóda.
És aki megissza, hosszabbat tud lépni?
Egy ideig igen.
És aztán?
Ha túl sokat iszik, egyáltalán nem tud lépni.
És ha keveset?
Akkor még ugrándozni is tud.
A Lázervin szerette a hosszúlépést?
Nem tudom, nyáron biztos, mert olyankor nagyon jólesik.
Mégis télen lépte a leghosszabbat.
Mégis.
Most már nem lehet utolérni?
Most már nem.
Akkor se, ha iszom hosszúlépést?
Akkor se.
Akkor inkább iszom rövidet.
Az végképp nem gyereknek való.
Mi való a gyereknek?
Tea meg gyümölcslé.
Akkor csinálj nekem gyümölc