Látás

Azt mondja, bőröd színarany, hajad holló,
fogaid frissen fürdetett juhok.
Azt mondom, Uram, töröld meg a szemüveged,
sápadt vagyok, csupa ránc, alig van ép fogam,
hajam meg ritka, mint a fehér holló.
Azt mondja, fehér is vagy, piros is vagy,
ezer közül is megismerlek.
Azt mondom, jaj, Uram, szürke, szürke
vagyok csak, beleszürkültem az ezer közé.
Azt mondja, arcod, mint a balzsamfű,
szájad mézédes, ajkad liliom,
halántékod gránátalma-gerezd.
Azt mondom, Uram, hol van már
a tavalyi balzsam, még ha a régi fotóimat
nézegetnéd, akkor talán, szájfrissítő
cukorkát szopogatok már, muszáj.
Azt mondja, kezeid arany hengerek,
csípőd hajlása ékszer, köldököd csésze,
hasad, mint a búzarakás.
Azt mondom, Uram, egy mutatós
ruhában még csak-csak, de meztelenül
már csak sötétben mutatkozom,
rakás szerencsétlenség inkább.
Azt mondja, melleid mint a gazella ikrei,
nyakad elefántcsontból való torony,
hajfonatod bilincs a királynak.
Azt mondom, Uram, hajam már csak
gubanc a lefolyóban, bilincsnek nem hasznos,
melleimnek támasz kell erősen,
nyakamnak meg masszázs.
Azt mondja, nem érted, hogy a király
kívánja szépséged, hogy sóvárgok utánad?
Azt mondom, vak vagy talán, Uram,
hová tetted a szemedet?
Válassz magadnak szebbet, akad bőven.
Azt mondja, én látok, de vajon te látsz-e,
vagy csak a múló, foszló látszat foglalkoztat,
mely fáj ugyan, nekem is fáj,
de semmi köze igazi arcodhoz!
Még nem éltél, már szerettelek,
szeretni foglak, ha már nem élsz.
Szeretetem az igazi életed.