Akimajom neve akkor változott Kakimajomra, ha tisztába kellett tenni. Két fényes üvegszeme volt, nagyon tudott nézni. Egyik szeme meglazult, csüngött, fityegett, Anya észrevette, mondta, hű, megvarrja. Hű, nem varrta meg, csak mindig mondta a hűmegvarrást, de a hűből sosem lett namostmegvarrom. Anyának csomó dolga volt, szerkesztőség, korrektúra, kézirat, telefonok. Plusz gyereketetés, gyerekruházás, gyereksétáltatás, ez miattam történt, mindig éppen meg akarta varrni, aztán éppen nem varrta meg. Nem bántam, tetszett a fityegés, pöckölgethettem a csüngő, villogó szemet.
Van csüngőhasú disznó. Lehet csüngőszemű makimajom is. Jó volt a kocsányon lógó szemet szopogatni, igencsak szopogatnivaló szem volt az, jó hűvös, ahogy szájba vette az embergyerek, szinte savanyúcukorka. Olyat nem lehetett enni, árt a fogaknak, oviban kunyiztam a többiektől, a kunyizás nem árt a fogaknak, ha Anya nem tudja meg. A makiszemszopogatásról nem tudtam, árt-e a fogaknak, nem is kérdeztem, nehogy ártson, inkább titokban csináltam. Nem tudom, azért szopogattam-e, mert meglazult, vagy azért lazult-e meg, mert szopogattam. Hivatalosan azért lazult meg, mert meglazult. Ha politikus lettem volna, mint a tévében a Gromikó vagy a Viligenser, ezt nyilatkoztam volna. De nem voltam politikus, sem apolitikus.
Aztán a szem megsemmisült, bolygóközi pályára állt. Bús cérna árválkodott a helyén. Kerestem ágy alatt, padlón, zegekben, zugokban, lepedő alatt, ágy mögött. Semmi. Anya kesergett: miért nem varrta meg, amíg megvolt. Majd keres egy gombot a helyére. De pont ennyire üveg és hűvös és szemszerű gombot nem lehet találni. Gombszemmel már inkább Buheramaki lesz.
Egyedül jártam vécére, nagy voltam, a vécében jégkorszak uralkodott. A vécédeszka nagyonöreg fából volt, csupa erezettel, de rettentő sima, sokan ültek már rajta. A vécé porcelánja sárgás volt, mint nagymama foga. Repedezett, mint nagymama arca. Az övé volt a lakás, amiben laktunk, a vécé is, amibe satöbbi. Furcsát koppant, amit kakáltam, és ijedten bámultam a csészébe, üvöltve rontottam ki, töröletlen fenékkel, úristen, valami néz rám odalentről! A makiszem volt, ezt anya megállapította, de kiszedni gusztustalan és fertőzésveszélyes, üvöltve sírtam, amint lehúzta, el kellett búcsúznom tőle. A félig gombszemű Buheramaki mellett fekve sokáig eszembe jutott, hogy most valahol utazik az én megemésztett ételem a Dunában, és fél szemmel bámulja a vizet.