Egysejtű

Ha csak annyit adtál volna meg,
hogy láthatatlan és kocsonyás
egysejtűként szuttyogjak a semmi
peremén, az is elég lett volna,
de te megmásztad értem az evolúció
létráját, keringési rendszert, nyirokrendszert,
mirigyeket, jobb kamrát, bal kamrát,
jobb pitvart, bal pitvart hoztál létre,
csarnokvízzel töltötted fel szememet,
hogy látva lássak, leheletnyi bőrhártyát
feszítettél ki hallójáratomban,
hogy legyen fülem a hallásra,
nyúlósan rezgő szalagokat
feszítettél ki torkomban,
hogy némaságomat szavakra váltsam.
Ha csak annyit adtál volna meg,
hogy állatbőrökkel takarózva,
pattintott fegyverekkel,
barlangfalra legyőzendő zsákmányt
pingálgatva, villámlástól rettegve
behúzódhassunk a föld mélyébe,
összebújhassunk, tovább-örökíthessük
génjeinket, már az is elég lett volna,
de te leleményt adtál, hogy szép,
tágas házakat építsünk, minél világosabb
ablakokkal, minél gyorsabb meghajtású
szekereken roboghassunk, megnyergeljük
az óceánokat meg a levegőeget is.
Ha csak annyit adtál volna meg,
hogy bumfordi bálványokat
emeljünk, és valami módon
megpróbáljuk megszelídíteni
a megszelídíthetetlent, megszólítani
a megszólíthatatlant, kiengesztelődni
avval, amit nem ismerünk, állatainkat,
gyermekeinket áldozva fel véresen,
már az is elég lett volna, de te mindig
közelebb léptél hozzánk, csőrödben
hozva a remény olajágát, fogad között
szabadítólevelünket, kettényitottad
a Vörös-tengert, mint egy könyvet,
vizet fakasztottál a sziklából,
ebből a repecskes anyamellből,
elvezettél a tejjel-mézzel folyó földre.
Ha csak annyit adtál volna meg,
hogy húsból kifaragod képmásodat,
Jézust, elküldöd, hogy megnézzük,
megtapogassuk, szólhassunk hozzá,
hallgathassuk általa szavaidat,
már az is elég lett volna,
de te áldozatul adtad, hogy vére által
egyszer s mindenkorra eltöröld
a véres áldozatot, feláldoztad őt,
feláldoztad benne magadat,
pedig az igazért is alig hal meg valaki,
nemhogy a bűnösökért.