Pár alig használt boldogság

Boldogok a mazochisták, ha találnak egy hozzájuk mindenben passzoló szadistát.
Boldogok a hentesek, mert egész nap húsbavágó kérdésekkel foglalkoznak.
Boldogok a dadogók, mert több idejük van elmondani ugyanazt.
Boldogok a dadusnénik, mert délutáni alvás idején is mobilozhatnak.
Boldogok a füstszűrők, mert az ütősebb cucc mindig náluk landol.
Boldogok az archeológiai leletek, mert nekik már nem fáj semmi.
Boldogok a fűnyírók, mert vígan berregnek, pedig mindennap fűbe harapnak.
Boldogok a dinoszauruszok, mert kipusztultak, mégis az egész mozi tőlük retteg.
Boldogok a filmrendezők, mert még életükben lefuthat előttük életük filmje.
Boldog ok a cibetmacskák, mert simán megemésztik, hogy a világ legdrágább kávéját kell megemészteniük, és tojnak az egészre.
Boldogok a cibetmacska-tenyésztők, mert a kakán is csomót keresnek.
Boldogok a kapitalisták, mert eladják neked a boldogságot.
Boldog ok a vízen járók, mert nem kell vízhatlan cipőt keresgélniük a boltban.

Minden napra egy sztori – egypercesek egy évadra

Ez az írás ebben a kötetben olvasható: Minden napra egy sztori – egypercesek egy évadra

Kit üssön el az önvezető autó? Mi lesz, ha kibombáznak a házamból? Hogyan találkozik Örkény és…

Érdekel

Még több írás

Világ vége

Gerő mondta, hogy a múltkor egy utcában, ahol már a város véget ér, és kezdődik az erdő, az aszfaltból meg földút lesz egyszeriben, és ahol már időnként rókát meg fácánt látni, szóval ott van egy kő, és azon a kövön, de pszt, el ne áruljam senkinek, múltkor látta ülni az Istent. Nem csinált semmit, csak ült, hát gondolhatod, hogy rohadt fáradt lehet, az idő kezdete óta babrálni evvel az egész tetves világgal, mindenkinek a vacak problémáival meg karácsonyi vágyaival meg szerelmeivel, elég az osztályunkat hallgatni, besokall az ember. Én lehet, hogy rég földhöz vágtam volna az egészet, csak úgy csörömpölne, gurulnának a darabjai százfelé. Aztán felállt az Isten, sóhajtott és elballagott, és ennyi, de titok. Nem mertem megkérdezni a Gerőtől, hol volt ez pontosan, hátha az is titok, de egysze
...
Elolvasom
Még több Lackfi írás

Varjak Luxemburgban

Európa egyetlen homorú fővárosa, ez járt a fejemben, mikor a női mosdó tükrébe néztem, tudjátok, van ilyen, hogy az ember fülében az éppen utoljára hallott mondat legutolsó része zümmög elhessenthetetlenül, apró, ártalmatlan, de idegesítő rovar, annyira azért nem zavaró, hogy vegyem a fáradságot, és megpróbáljam elkergetni. Ahhoz képest, hogy társasutazás, nem panaszkodhatom. Nincsenek nagy igényeim, akit a többiek a kelleténél jobban idegesítenek, ne üljön buszra ötven emberszabásúval. Mi tagadás, összegyűltek a legidegesítőbb típusok. Itt a nyugdíjas könyvelő nadrágtartóval, Jávor Pál-bajusszal, minden évszámra rákérdez, és a válasz hallatán ciccegve csóválja a fejét, jegyzetel a noteszába, naná, hogy a város kazamatarendszere nem lehet negyvenezer négyzetméter alapterületű, és a templom
...
Elolvasom

A település, aminek nem mondom ki a nevét

Azt mondják, ha eladnám a házamat, vehetnék egy pofás lakást a szomszéd településen, ott közel a doki, a bank, a bolt, minden, élhetnék, mint Marci Hevesen, de hát én itt is úgy élek. Miért nem tudják megérteni? Mindig csak negyedórákat dolgozgatok a kertben, mégis rendben van minden, negyedóra megsokszorozva, az pont annyi, mintha órákig csinálnám, vakulásig, pistulásig, tudni kell beosztani, ennyi. Különben megárt a napsütés. Bejövök, iszom jó hideg háziszörpöt szódával, és ledőlök egy kicsit pihenni, zenét hallgatok, vagy nézem a verandára belógó dióágak megunhatatlan balettjét a függönyömön, amit én hímeztem. A diófát még nagyapám ültette hetvennyolc éve, pont amikor megszülettem, hatalmas, és kutya baja. Mármint a diófának. Nagyapámnak sincs többé amabban a másik világban. Nem vagyok
...
Elolvasom