Határidőnapló

Hogy nézhetett ki Jézus határidőnaplója?
Kedd: csiszolgatni a boldogmondásokat,
hegyibeszéd bemagolása, plakátok
kirakása, hogy a nép összeverődjön.
Csütörtök: dombról lejövet nem elfelejteni
balra fordulni, a leprást meggyógyítani.
Lemenni Kafarnaumba, így meglesz a napi
húszezer lépés, amit előírnak.
Százados szolgájára hathatós áldást küldeni,
előtte átböngészni pár fejezetet a
távgyógyítási kézikönyvből.
Péter anyósa ekkorra lázasodik be,
mindenképpen betérni hozzá.
Tizenöt ördögtől megszállottat
hoznak hét óra harmincra,
ha darabját öt perccel számítom,
másfél óra alatt megvagyunk.
Az egyik majd hosszan hálálkodik,
úgyhogy inkább egy és háromnegyed.
Utána időveszteség nélkül bárkába szállni,
nehogy lekéssük a kilenc tizenötkor
kitörő vihart, addigra már alszom,
látványosabb, ha úgy csendesítem le.
Fejben többször is átismételni
a kenyérszaporítás egyes pontjait,
mert az sürgős és határidős meló.
Vagy mégsem így volt?
Hogyan éljek úgy,
hogy minél inkább
a szeretet szabályozta szabadság
irányítsa napjaimat?

#jóéjtpuszi (versek a hitről)

Ez az írás ebben a kötetben olvasható: #jóéjtpuszi (versek a hitről)

Jézus sosem gördeszkázott volna a kicsinyekkel. Vagy mégis? Istennek annyi dolga van, meghalni sem ér rá.…

Érdekel