DNS-minták

Talán sosem figyeltem volna fel rá,
hogy mennyire jól ismerem azt a mozdulatot,
amellyel precízen összecsippentetted
pár hajszáladat, majd az autó ablakát résnyire
nyitva szélnek eresztetted a röpke zsákmányt.

Talán sosem figyeltem volna fel rá,
ha nevetve, álmélkodva hozzá nem fűzöd,
nahát, vajon hányszor, de hányszor
szöszöltél már hajadban szökevény szálak
után, hányszor de hányszor bíztad őket
az autót körbesüvítő légáram gondjaira.

Talán sosem gondoltam volna bele,
ha nem ábrándozol el rajta,
hol-merre sodródhatnak
kóbor DNS-mintáid talán mind a mai napig,
ha fagy, eső, napsütés el nem mállasztotta
gubancukat, meglehet madár hordta el némelyiket,
kitűnő fészekanyag telhetett belőle Perpignan
vagy Aachen, Brüsszel, Máriacell vagy Graz,
Badacsonyörs vagy Zsámbék,
Sárospatak, Győr vagy Gyula környékén.
Hajszálaid betekergik tehát az országot,
elérnek a határokon túlra, genetikai kódod
libeg, kanyarog kacéran minden arra elhaladó
autó, arra karikázó részeg biciklista
vagy szatyrokat sóhajtva cipelő,
nejlonotthonkás néni keltette menetszélben.

Talán sose gondoltam volna bele,
az országot keresztbe-kasul végigrobogva
hányszor haladtam el korábban elszórt
hajszálaid mellett, melyek pókháló gyanánt
beszövik az utakat mindenfelé,
így vagy velem akkor is, ha nem vagy velem,
ott vagy mindenütt, ahol valaha jártunk,
finoman elszórt jelzéseid hajszálrepedések
a mindenség körbeforgó,
napsárga, felhőmintás, égkék,
porcelántáljának zománcán.

Még több írás

A hasonmások városa

A hasonmások városában senki sem ugyanaz Az ismerősök, ha megszólítod őket, furán nevetnek, vállukat vonogatják Könnyen boltiszolgának nézheted a kapualjban álldogálót, színésznek a gyűlő közönséget Nem sejtheted, nem az igazgató-e, aki éppen az irodákat söpri Olykor a mentőslegényt teszik hordágyra sebten, s tűzoltó az, ki gyújtogat, a rendőrök nagy garral kötekednek, ablakokat dobál be kővel az üveges, villanyszerelők lopják a kábelt Ha temetésre mész, nem biztos az sem, hogy nem az elhúnytnak nyilvánítod részvéted A hasonmások városában óvakodj, mert valamibe belekeveredhetsz, az utcán könnyen néznek betörőnek, zsebtolvajnak, s tán apja gyilkosát ismeri fel benned, ki szembejön Megeshet, bár az ilyesmi jóval ritkább hogy könnyes szemmel szorongatja kezed pártfogoltad, kit sosem pártfogo
...
Elolvasom
Még több Lackfi írás

Lekonyulva

Hát mert milyen egy átlagos nap? Kiömlik a kávé az ülésre, elviselhetetlenül vakít a nap, koszos a napszemüveg, fél kézzel törölgetem az ingem aljába, a másikkal próbálom toszogatni a kormányt. Az lesz a vége, belecsókolok valamelyik majomba, dudálnak a zombik, visszadudálok, és mindet elküldöm a véres, turhás öreganyjába, ez jólesik, egy kicsit lenyugszom. A napszemüveg cseppesebb, szöszösebb, mint a törölgetés előtt, mindegy, felküldöm az orrnyeregre, hadd legyen jó dolga, koszon és maszaton át látom a világot, ez az én kis világom. A napszi legalább agresszívé teszi a bamba képemet, mindig szerettem volna vadállat-pofát, olyat, hogy akire csúnyán bámulok, összecsurizza magát, akire meg ránevetek vicsorogva, azt elöntse a hála, amiért nem ütöm ki, csak csöppet lefejelem. Most állandóan a
...
Elolvasom

Gyűjtemény

A zenész megírt egy dalt, lelakkozta, és kitette száradni a nyári kertbe. Mikor este hazaért, szemügyre vette a munkadarabot, látta, hogy a vékony, hártyaszerű bevonatba beleragadt egy pitypangpihe, némi pernye a szomszéd tábortüzéből, egy még vonagló kis rovar és egy ismeretlen női hang kéjes sikoltozása. Még közelebb hajolva megtudta lábméretét annak az ötvennyolc éves láposhartyáni asszonynak, aki a kútra indult vízért, és mindeközben nem akadályozta meg az ubangi kormány ellen lázadó kibangu martalócok invázióját a földgolyó túlsó felén, sem az ubangi kormány által a kibangu martalócok rovására elkövetett tömegmészárlást. Látott egy kisgyereket, aki majdnem belefulladt a békalencsés patakba, ám a tanító úr épp arra járt, és kihúzta, majd megkérdezte a nevét, mire az kifulladva azt sutt
...
Elolvasom