Uram, beszélsz lombzúgással,
holdnak tányér-képe rád vall.
Fa görcsein kikukucskálsz,
minden fűszál-karddal őrt állsz.
Hirdet locska patakocska
csibész kecske, mocsok macska.
Téged sistereg zsarátnok,
szélben száradó kabátok
angyalkodva téged lengnek,
fénye villant minden LEDnek.
Téged hirdet lónak izma,
menyegző és kataklizma.
A haldokló téged vérez,
kutya vonít: áldott név ez!
Harangvirág téged kongat
ultrahangon, örök Szombat!
Apró csírák esőt várnak,
s feltámadnak: szent vasárnap!
A gyorsvonat neked tülköl,
s a levestészta-betűkből
a te neved kirakódik,
sakál, farkas rólad ordít.
Téged úszik árral szemben
pisztráng, gyilkos küzdelemben.
Érted reped meg a szikla,
jelenléted széthasítja.
Téged burjánoz a kóró,
tebenned gazdag a csóró.
Téged morzéz bádogtető
üstdobján a vágyott eső.
Téged sistereg a nap, ha
strandolók bőrét harapja.
Hozzád röppen kalap, sapka,
fejekről ha szél lekapja.
türkiz bogár hirdet téged,
szúnyog dünnyögi fölséged!
Minden, mi föléli egymást,
rólad ömleng, Élet-forrás!
Ami nő és ami rothad,
dalolnak élők és holtak.
Te vagy a mégis, a mégse,
léptek hangja szívverésed,
harkály csőre koppanásod,
magad bennünk mélyre ásod.
Olyan világzuga nincsen,
hol ne bújnál, élő Isten!
Hiszen minden valós halmaz
téged nyomokban tartalmaz.
Itt is itt vagy, ott is ott vagy,
Uram, most már nekem sok vagy!
Tele veled padlás, kamra!
Vicceltem… Ne hagyj magamra!
