Mit mond a költő?

Ideális író-idő van, fúj a szél, ide- vagy odavet
egy-egy ecsetvonásnyi lombot, ahogy szerinte
az egyensúly kijön, néha idegesen összeborzolja
az egészet, újrakezdi. És azért a nap is süt, csak éppen
nincs az a dögmeleg nyár, az izzadás, inkább tavaszias
idő, hátunk mögött ráadásnak az aranyfedezet, hogy
baj nem lehet, mert igazából nyár van, mégha ez most
nem is nyilvánvaló. E körülmények közt, nyugalomban
(a gyerekek nyaralnak, más program nincs, mint az esti
foci, az is inkább kikapcsol, jól fog esni) teszem a dolgom.
Arra kell csak ügyelnem, hogy jó magot jó földbe,
jó firkát jó papírra, mert hát firkálás az egész, amit
művelek, pantallós városi urak csalafintasága. „És egész
nap ülsz, és írod a verseket, vagy próbálod írni, mert, ugye,
az nem jön csak úgy?” – néznek rám félszegen, jóindulattal
érdeklődő ismerőseim. Most nekik is próbálom magyarázni,
hogy ez is egy munka, mint a zöldségesé, néha az épet
sem sikerül eladni, s másnapra már megbarnul, máskor
pedig még a kukacos is elfogy. Persze trükkök vannak, hogyan
rakjuk a vevő orra elé a szépet, hátra a satnyát, s mérjünk
ez utóbbiból a zacskóba bőven, miként fogjuk úgy
a hibásat, hogy a kuncsaft felé mosolyogjon a jó rész.
Különbség, hogy az írónak néha a szépet kell eldugni,
s jól a vevő orra alá dörgölni a rondát, muszáj ez, belső
kényszer, nyakunkon is marad nem egyszer az ilyen áru.
Miután kellően belezavarodtam, s költő helyett is
szépítgetve írót írok, mert az legalább hangzik valahogy,
szóval javaslom, térjünk vissza a jól bevált magvető-
hasonlathoz. Vagyis: a költő ír, amint a szántóvető
vet, vagy éppen arat, csak azt nem tudom,
most vetek el valamit, amit másvalaki arat majd le
helyettem, vagy épp most aratok, mondjuk komlót,
s egyszer, valamikor, ha a futószalagról legördül a
végtermék, valaki más
issza meg a levét

Még több írás

Billentyűk

Te odalenn zongorázol én verset írok idefenn hogyha egymáshoz közelednénk gyermekeink közénk pörögnek a te szoknyádba kapaszkodnak az én ingembe akaszkodnak kik öleléseinkből lettek meghiúsítják ölelésünk mire este lesz elaludtál mikor reggel lesz én még alszom majd beleöljük billentyűkbe te odalenn a zongoránál én idefenn számítógépnél amit elmondanánk egymásnak egyetlen nagy ölelkezésben.
...
Elolvasom
Még több Lackfi írás

Hátborzongás

Minden olyan tökéletes volt, hogy az embert óhatatlanul rettenetes, nyomasztó érzés fogta el. A játszótéren susogott a szél, ragyogott a nap, bólogatva burukkoltak a galambok, verebek fürödtek önfeledten a porban, a sok színes, otthagyott műanyag játék vidáman kiabált a homokozóban. A hintában üres levegőbuborék ringatózott, finoman csörögtek a láncok. Az égen bukfencező felhők változtak át madártejből repülőgép-anyahajóvá, toronydaruból albínó zsiráffá. Ilyen egyszerűen nem létezik, pillanatokon belül valami mérhetetlen és jóvátehetetlen szörnyűségnek kell bekövetkeznie, különben felborul a világegyetem egyensúlya. A rosszarcú férfi settenkedve közeledett az édesdeden játszó, habos ruhás kicsi lányhoz. A gyermek végtagjai olyan fehérek és törékenyek voltak, mintha porcelánból lennének. A
...
Elolvasom

Meselényi utca

Elmesélem legérdekes napomat, nem mehettem óvodába, mert lázadásom volt, nehogy elkapjanak a többiek. Ettem betegség ellen lázadási kekszet, tudom, hogy házastársi keksz valójában, de kicsi koromból így szoktam meg. Anyának kellett menni a kőnyelő-irodába, nem szokott fájni a hasa, pedig nyelik azt a sok követ. Ezért leszállunk a Lekvár ligetnél, sajnos nem mentünk a Bolha Lujza térig, sem a Meselényi utcáig. Nagypapi boltja egy trafik, ő vigyázott ma rám. Mikor meglátott, kérdezte, kisöreg, mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre, mondd csak? Mondtam, lakatot, ha nincs ott olyan. Anya elfutott, én meg ittam nagymami-féle bodzaszőrt, de szőr nem volt benne. Anya otthagyta az ágypedet, de a boltban nincs is ágy, ahova lefeküdjek nézegetni. Viszont a plafonon forog a szempillátor, hunyorga
...
Elolvasom