– De édes a kicsi! Kisfiú? Kislány? Igeen? Na mondd meg szépen az anyunak, hogy máskor ne ilyen csúnya fiús ruhákat adjon rád, nem illenek a barna meg a szürke színek egy ilyen kis törékeny angyalkához, mert aztán azt se tudják a nénik, fiúcska vagy lányocska vagy, bizooony!
– Júj, hát ez a baba éhes, ide hallom, ahogy korog a kis pocikája, egyem a szívét, hát szólj anyunak szépen, adjon hamipapit az ő kicsikéjének, ne legyen ilyen rossz anyuka, hogy meghalsz itt az éhségtől, ő meg csak mobilozik azokkal a festett körmöcskéivel, mindjárt adok én neked savanyúcukrot, mindjárt segít a néni, hogyhogy nem lehet neki, pont ettől lesz baja, mi?
– Ejnye, mért sírsz, angyalom, nem kell sírni, nem szabad sírni, a sírás csúnya dolog, fujj, fujj, mindenki nézi mérgesen, hogy ugyanbiza ki ez a kislány, aki itt pityereg, mint egy rühes kismacska? Látod, angyalom, kicsi csillagom, édes bogaram, nagyon zavarod a néniket a buszon, nem szabad zavarni a néniket-bácsikat a buszon-villamoson, ezt te tudod, nagykislány vagy már, jaj, engem is úgy zavarsz, csak nem rád ijesztett valaki? Vagy fázol, ugye, csak nincs, aki észrevegye, mert az anyukádnak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a te nózikád hegyét megtapogassa, vagy az ujjacskáidat megfogdosgassa, és rájöjjön, hogy nem öltöztetett fel elég melegen, hiszen tél van, jéghideg tél, hát mikor adja majd rád azokat a jó meleg pulcsikákat, talán nyáron, ugye?
– Jól van, kicsikém, válaszolj csak a néninek, hogy a saját ügyeivel foglalkozzék, nézze meg, hogy mikor megy a Szulejmán ismétlése, nehogy lekésse, vegye meg a csirkefarhátat ebédre, nehogy éhen maradjon, érjen haza időre, nehogy ne érje otthon őt a pénzes postás, aki a nyugdíjat hozza, vigyen friss virágot a temetőbe a Gazsi bácsinak, és ne árulja el neki, mióta jár át hozzá a Feri papa, és mit csinálnak kettecskén, aztán váltsa meg a sírhelyét a Kerepesiben, és nyugodjon már békében, mondd meg szépen, kincsem, oké?
