Szkúl-sztori

Tegnap reggel a buszban A várost általúsztam, Ohé, ohó, A busz fékezve csusszan, Nehéz, nagy teste szusszan, Zúg a folyó. Szemben velem a széken Valaki ült merészen, Ohé, ohó, Bár volna benne részem, Hogy rám villant e két szem, Pár szemgolyó! Tekintetén a fátyol, Ha bátorít, ha cáfol, Ohé, ohó, Ha eltaszít, ha láncol, Nem feslik szét a tánctól, Lepkefogó. E fiúarc de lányos! E lányarc oly talányos! Ohé, ohó, Ha valaha, talán most Elringat ez az álmos, Furcsa jojó. Te vagy, szegényke Nárcisz? Tart még e tánc tovább is? Ohé, ohó! Szertefoszlik a várt íz? Amit e perc ma rámbíz, Illúzió? Saját képem meredten Bámult rám az üvegben, Ohé, ohó, Bizony vele szemeztem, És magamba szerettem: Sírnivaló!

Elmesélem legérdekes napomat, nem mehettem óvodába, mert lázadásom volt, nehogy elkapjanak a többiek. Ettem betegség ellen lázadási kekszet, tudom, hogy házastársi keksz valójában, de kicsi koromból így szoktam meg. Anyának kellett menni a kőnyelő-irodába, nem szokott fájni a hasa, pedig nyelik azt a sok követ. Ezért leszállunk a Lekvár ligetnél, sajnos nem mentünk a Bolha Lujza térig, sem a Meselényi utcáig. Nagypapi boltja egy trafik, ő vigyázott ma rám. Mikor meglátott, kérdezte, kisöreg, mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre, mondd csak? Mondtam, lakatot, ha nincs ott olyan. Anya elfutott, én meg ittam nagymami-féle bodzaszőrt, de szőr nem volt benne. Anya otthagyta az ágypedet, de a boltban nincs is ágy, ahova lefeküdjek nézegetni. Viszont a plafonon forog a szempillátor, hunyorga

A magyar ember a távolsági buszon együtt utazott Hacsekkel és Sajóval, két melósküllemű nyugdíjassal, akik rém elégedetlenek voltak a világgal, és ezt kellő hangerővel igyekeztek a tisztelt utazóközönség tudomására hozni. Eredeti pofák, egyikük Kolumbusz tojását találta fel (esetleg Kolumbusz tojásait), a másik pedig alighanem az atomhajtású tengeralattjárót. – Te, az a baja az embereknek, hogy leszoktatták őket a gondolkozásról. Nekem annó volt egy Pannónia motorom... – Az volt aztán a járgány! – De bizony ám, ezek a mostaniak, a Nagaszaki meg a többi, a nyomába sem érnek. Hát, kérlek szépen, egy napon lerobbanok az út mentén, látom, besült a dugattyú. Na, fogok egy kis drótot, keresek egy vasdarabot, előkapom a precíziós ipari esztergámat meg a hegesztőpálcát az oxigénpalackkal, és így t