Tragikus baleset áldozata lett J. Géza 54 éves csereklyei lakos, miután a helyi italmérésből hazatérőben tévedésből berepült az egyik ház légcsere foganatosítása végett kitárt ablakán. A házigazda, egy javakorabeli, tisztes molylepke, számos apróság édesanyja, nagyanyja, illetve dédanyja, elmondása szerint reflexből csapta le az enyhe alkoholos befolyásoltság állapotában imbolygó állampolgárt. A közelmúltban többször is előfordult, hogy embert talált a lakásban, az pedig megrágta a szekrényben felhalmozott ágyneműket és terítőket, tetemes anyagi kárt okozva ezáltal. Tett ki boltban vásárolható embercsapdát is, de ennek haszna vajmi csekély volt. Ezek a mai emberek nem most jöttek le a falvédőről, ráadásul elképesztő gyorsan szaporodnak.
J. Gézát a történteket követően kritikus állapotban a megyei kórházba szállították, ahol kisvártatva elhunyt. Az áldozat felesége könnyek között osztotta meg a nyomozó szervekkel, hogy az ő hites ura sok más, ferde szándékú embertársával ellentétben már hosszú évek óta leszokott a vászonnemű rágcsálásáról, mégpedig éppen azért, hogy hasznosabb tagja lehessen társadalmunknak. Vagyis az eset végzetes félreértésből fakad, és mint ilyen, voltaképpen balesetnek tekinthető. Ami a gyászoló családtagoknak sajnos aligha nyújt vigaszt.
A rendőrség megrendülten és tehetetlenül áll az eset előtt, ám amint azt Dr Persze Péter szóvivő leszögezte, a tragikus jelenség elharapózását megelőzendő, hirtelen felindulásból elkövetett, gondatlan emberölés gyanújával eljárást fognak indítani a szóban forgó rovar ellen, amely az eljárás lefolytatásáig nem hagyhatja el a lakóhelyéül szolgáló komódot.