Isten leírhatatlan neve, amit mégis
megsúg az embernek: VGYK, K VGYK.
Ő az élet, a létezés, a létező, a LTZ.
Kimondhatatlanul mondogatható.
Sőt, ő az, aki nem csupán magában
van, hanem jelenlévővé teszi magát
az én kedvemért, az én két szép szememért.
Nem csak egyszerűen, önmagában JLNLV,
hanem számomra jelenlévő,
előttem megnyilvánuló,
engem a jelenlétébe beleölelő,
vagyis velemlévő Isten, VLMLV STN.
Milyen érdekes, hogy a konkurrens
cég is előszeretettel lopja ezt a
hangcsoportot, legalábbis magyarul:
hogy az STN mit jelent nekem,
Istent vagy Sátánt,
arról én döntök csak, senki más.
A Velemlévő ennyire kiszolgáltatja magát,
választhatom helyette a rohadás fejedelmét,
a halál királyát, a dögletes uralkodót.
Vagyis Isten neve minden csipkebokorban,
minden frigyládában, minden templomban
vagy sátorban azonos, azt mondja,
NVE, vagyis NEM VAGY EGYEDÜL.
Erre a mondatra vágynak a barátok,
a szerelmesek, az árvák, a tanítványok,
a gyermeküket elvesztett szülők,
a földönkívülieket fürkészők,
minden egyes létező a világon.
Erre sóvárog az is, aki azt szajkózza,
nőjek már fel, álljak a saját lábamra,
jöjjek már rá, hogy EGYEDÜL VAGYOK,
CSAK MAGAMRA SZÁMÍTHATOK,
NINCS SENKI MÁS, törődjek bele.
De én folyamatosan jeleket kapok,
lángra gyulladnak szemem láttára
a plakátfeliratok, és azt mondják nekem,
csak nekem: OLVASNI. SZERETNI.
És nem a könyvesboltba rohanok,
hanem a Bibliámhoz, a Szeretethez.
De folyamatosan rejtelmes számokkal
üzen nekem az órám, és mikor ránézek,
azt látom: 07.07 vagy 10.10 vagy 21.21,
napi többször. Mit tehetek? Megnézem
mind a négy evangéliumban ezeket a számokat.
És titkos híreket kapok a saját életemről.
Rendszámok ugrálnak elém, az egyik
azt mondja, REX, vagyis úr s király az Isten,
a másik, hogy SUM, vagyis ő a VAGYOK,
a harmadik, hogy RUA, ami héberül Lélek,
s ha meglátom, hogy TDL, akkor tudom,
Te Deum Laudamus, téged, Isten, dicsérünk,
már csendül is énekem. Erre vállat vonsz,
millió és millió rendszám közül azért pont
ezeket szúrom ki, mert ez foglalkoztat,
és ez igaz is: akire nézek, azt fogom
jobban látni. Kívánom neked is,
hogy megérezd, Nem Vagy Egyedül,
és minél többször keresd az együttlétet
a VELEDLÉTEZŐvel, aki a te életedre
megálmodott titkait lassan, csendesen
csak neked tárja fel.
Velemlévő
Ez az írás ebben a kötetben olvasható: Miért engedi Isten? – versek a hitről
Miért engedi Isten a rosszat? Hát ártatlanok szenvedését? Miért nem jelenik meg a Teremtő csettintésre, hogy…
Érdekel