Tisztelt államtitkár asszony, tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselőtársak, településünk lakosai, fogatlan csavargók, biciklitolvajok, zsebmetszők, tapizók! Külön köszöntöm a településfejlesztési adót elcsalókat, őket az ipari kamerák felvételei alapján városőreink fogják levadászni a kijáratnál!
Nagy nap ez a mai, különösen énnekem, aki abba a korba értem, hogy minduntalan könnyes szemmel emlékszem vissza bármilyen apró gyökérségre, csak mert évekkel, évtizedekkel ezelőtt történtek. Hadd idézzem fel frissen felújított kulturális intézményünk névadóját, Szotyák Andort, a Balkezes Róbert Általános Iskola hajdani igazgatóját, aki, és ezt elcsukló hangon, összeszoruló szívvel mondom ki, de hogy a vérágas búbánatba ne mondanám ki, egykor annyira szerette tanárait! Főként a fiatal és nőnemű tanárokat szerette, de annyira, hogy állandóan a szoknyájuk alá meg a dekoltázsukba nyúlkált, miközben ők könnyes szemmel, összeharapott szájjal próbáltak védekezni, de hát az állását is félti közben az ember lánya. Osztályfotónkon látni, hogy az igazgató előtti sorban álló csinos némettanárunk sírós képpel tűri vigyorgó főnöke matatását. Nincs igazság a földön, sorsunk mily mostoha! Sírba taszigálta ezt a hatalmas természetű hímet, nemének díszpéldányát!
Jól emlékszünk rá, hogy Szotyák Andor, településünk kulturális életének markáns személyisége, nyugdíjazása után is hű maradt önmagához. Fülembe cseng gajdolása, mely minden este betöltötte a környékbeli utcákat. A magyar népdal– és nótakincs színe-java hangzott el népművelési célzattal, nehezen felismerhető szöveggel, gurgulázó mellékzörejek kíséretében. Zöldre van a rácsos kisangyalom szeme fekete cseresznye viszek a babámnak legény a fára zörög a kocsi azért feküdt alája sárgán virágzik a tök. Hát ilyen sokat tett Szotyák Andor a kultúra ápolásáért minden áldott napnyugtakor, pedig ekkor már a kocsmából hazatántorogva, kerítésről kerítésre kellett vonszolnia magát, megromlott józansági állapotára tekintettel!
Méltó, hogy mostantól a honi művelődés fénylő csillagának hatalmasra növekvő lombozata száguldja be a tudás hűs vizének szomjoltó rónáit, mégpedig Szotyák Andor immár halhatatlan neve által!
