Tomibá úgy viszonyult a mackónadrághoz, mint a mackó a saját nadrágjához. Sose láttuk, hogy mást viselne.
Tomibá úgy viszonyult a mackóhoz, mint mi a moszkvai olimpia kabalaállatához. Aranyos, de veszélyes figurának tűnt.
Tomibá úgy viszonyult a veszélyhez, mint én a pofonhoz. Nem kereste a bajt.
Tomibá úgy viszonyult a pofonhoz, mint Beethoven a zongorához. Szeretett a megfelelő végére kerülni.
Tomibá úgy viszonyult a zongorához, mint a börtöntöltelékek a tüllszoknyához. Röhögött rajta.
Tomibá úgy viszonyult a tüllszoknyához, mint Robi autószerelő a kocsikhoz. Szeretett bepiszkálni alájuk.
Tomibá úgy viszonyult az autókhoz, mint Pamela Anderson a mellbőséghez. Adj neki, bébi, hadd szóljon!
Tomibá úgy viszonyult a mellbőséghez, mint bármely tornatanár a mellbőséghez. Ugráljatok, lányok, páros lábbal, igen, Szilvikém, te is!
Tomibá úgy viszonyult a tornához, mint a bölcs az élet értelméhez. Ha már egyszer rátalált, többé nem akart megválni tőle.
Tomibá úgy viszonyult az élethez, mint kurtizán a haboskávéhoz. Élvezte lenyalogatni a szájáról.
Tomibá úgy viszonyult a nyalakodáshoz, mint vén kecske a sóhoz. Lót is megnyalta sóbálvánnyá változott feleségét.
Tomibá úgy viszonyult az uborkafához, mint Seszták Berci a mászókötélhez. Ha már feljutott a legtetejére, nem merte elengedni.
Tomibá úgy viszonyult a műveltséghez, mint elszánt aranyásó a patakhoz. Tudta, hogy ő lesz az egyetlen szerencsés, aki meggazdagszik belőle, pedig nem is odavalósi.
Tomibá úgy viszonyult az aranyhoz, mint szemüveg a valósághoz. Mindent más színben látott tőle.
Tomibá úgy viszonyult egykori tornatanár önmagához, mint egykori tornatanár önmaga Seszták Bercihez, aki görcsösen kapaszkodott odafenn a kötélbe: „Mi lesz így magából, giliszta?”
Tomibá, a menő sportszerkereskedő, golfoktató és vendéglátós, majd kifinomult zálogház-tulajdonos, úgy viszonyult a gilisztához, mint a nyakában lógó királykék selyemsál a művészethez. Akárhány részre vágják, mindig életképes marad.
