Most jövök csak rá, mennyi minden fonódott a budai Vár történelemtől varacskos falai köré, ami kettőnkkel kapcsolatos. Az a szépszemöldökű, szépszájú, üdearcú, kétoldalt röpdöső fürtű lány titokzatosan fekete ruhákat hordott, és nemrég volt egy „mélyrepülése”, ahogy a bátyád, akkori jó barátom, fogalmazott, ami nekem nagyon imponált, ha nem is pontosan értettem, hiszen akkoriban állandóan magasan repültem, még a világfájdalom is rettentő fennkölten gyűrt maga alá időről időre, a mélységek szédítettek ugyan, de feljebb, egyre feljebb kívántam kapaszkodni.
Úgy gondoltam, ezt az üdén bátortalan mélyrepülő lányt csak úgy tudom majd meghódítani… Igen, hódítás, ilyen katonásan gondolkodtam, én, a küzdősportoló és botcsinálta pacifista: várnak néztelek, nem tudom, mit is vártam ettől! Szóval meghódításodhoz nyilván az kell, hogy szüntelenül iszonyú jó fej legyek, bebizonyítsam, mennyire otthonosan mozgok zenében, irodalomban, művészetben, tenálad szerettem volna otthon lenni, berendezkedni, téged berendezni ezekkel a szövegekkel. Az első közös koncerten, a Vár tövében, igyekeztem túlüvölteni Dresch Misiéket, szüntelenül idegesítő kommentárokat fűztem minden futamhoz, mégsem sikerült elvennem a kedved magamtól, vagy sikerült, csak éppen udvarias voltál. Éppolyan udvarias, mint amikor elhívtalak a Tabán teázóba, gyanútlanul jöttél, ekkor voltunk először kettesben, aligha számítottál rá, hogy este hattól éjfélig lyukat beszélek a hasadba, míg szüleid odahaza már a gyászjelentésedet fogalmazgatják.
Szerelmünk Várának egyik bástyafokán történt az a bizonyos első csók, miután egy talányos költeményben megpróbáltalak kifaggatni szándékaid felől, a költeményt sötétben nem lehetett elolvasni, ezért egy bogárhadtól nyüzsgő ívlámpa alá álltunk, és izgatottan lestem arcodat, ahogy a természeti képekben tobzódó gépelt sorokat silabizálod. Mivel a versre azt mondtad, tetszik, én ezt igennek vettem, szájad ízét lassan negyedszázada, mindmáig ínyemen érzem. A semmiben függő bástyafok alatt meg miniatűr emberkék élték életüket, boroztak és munkamegbeszéltek és gyereket neveltek és beteget gondoztak, zajlottak Teszvesz Város napjai, mindenkihez tartozott parányi méretű kalapács, töltőtoll, bukósisak, cipőkanál, vécéillatosító, grillsütő, igazán pompásan kitalált játék, melynek időmérője a hidak alatt áthaladó hajók ingajárata…
És persze hol máshol történt volna az az emlékezetes kalandunk, mint éppen a Várban, mikor a szerelmi igen egyéves évfordulója alkalmából meghívtalak a rejtélyes nevű Vörös Sün bárba, és csak a délután ötkor karikás szemmel szédelgő pincérek láttán kezdett el derengeni bennünk, hogy az elnevezés nem is olyan rejtélyes, mint amilyen kétértelmű, pontosabban egyértelmű. Valami béna night club nappali vegetálásába keveredtünk, de azért megrendeltünk egy vacak porlevest neked, és hirtelen vérszemet kaptam, amint megpillantottam a Hrabalnál hamisítatlan monarchiabeli kellékként szolgáló Henkell Trocken pezsgőt, nem is olyan drágán, naná, hogy rendelünk, bár te nem ittál már akkor sem, allergiás vagy rá, én pedig hozzászokva nem voltam, akkoriban alig ettem, sokat sportoltam, alkoholra ritkán futotta. A pincér bénázott a vödörrel, a jéggel, a patyolatkendővel, bocsánatot kért, ritkán van alkalma ilyesmit felszolgálni, ekkor már gyanút foghattunk volna. Gyöngyöző homlokkal iszogattam a szédítő nedűt, és miközben roppant elegánsnak éreztem magunkat, téged a porlevessel, engem a pezsgővel, homályos sejtés kezdett elhatalmasodni rajtam, valami nincs rendben, ráadásul a szesz is fejembe szállt. Még jobban megszédültem, mikor leesett, valószínűleg elnéztem valamit, egy deci ára kétszázhatvan, és nem egy üvegé, verejtékező homlokkal kértük újra az itallapot, a pincérek leplezetlenül röhögtek rajtunk gyűrött ingükben, hervadt csokornyakkendőjükkel, frissen kapott ösztöndíjam teljes egészében ráment, de az hagyján, még a véletlenül nálad lévő kölcsönpénzt is oda kellett adnunk, fillérig guberálva, borravalóra sem futotta persze…
Ahogy ott álltunk az egyik korlátos teraszon a város felett, összeölelkezve, némán felrobbant köröttem Budapest, hungarocellkockákként szökkentek a magasba az Országház darabjai, fröccsent a Duna vize, valóságos szőnyegbombázás! Ugyan honnan szerzek ennyi pénzt? Hogyan mászom ki ebből? Szépen leégettem magam előtted is! Nyakad illatába temetkeztem, az forgott fejemben, aki ezek után is képes egy ilyen balféket szeretni, amellett én kitartok mindhalálig.
A magam szakálla
