A hajgubanccal, mama, mit tegyen, aki megtalálja? Aki megtalálja a hajgubancot, mit is tehet? Nem csak valamelyik hajgubancot úgy általában, hanem azt a konkrétat, a te hajadat, a te gubancodat, a te fésűd termékét, szőttesét, szövevényét, gombolyagát. Mit is tehetnék? Foglalata ez a gubanc szokott lomposságodnak, mondhatni pongyolaságodnak (mindig is szerettél pongyolázni, abban libegni a szobában fényes nappal, pongyola pitypang, használtad ezt a szót is).
Mama, az ágyad alatt találtam, ahogy tologattuk el a bútorokat, mert eltologattuk, egyszer igazán betoppanhatnál, kérdezhetnéd, mi ez a felfordulás, hát normálisak vagyunk mi, hogy a te otthonodból cigányputrit csinálunk, a romaputri nem jött volna szájadra sehogy, az egész píszíkorszakból kimaradtál, nevén nevezted a dolgokat, nem rosszindulatból, egyszerűen ilyen volt a te világod. Hogy normálisak vagyunk-e így kifordítani sarkaiból mindent, hiszen még élsz, majd akkor gyűljünk ide, mint holttetemre a keselyűk, ha már befellegzett, ha már feldobtad a pacskert, ha már neked kampec, ravatal, hullaház.
Szerettél, bárcsak most is szeretnél megbotránkoztatni minket a halálról való fesztelen beszéddel, mintha cimborád volna, mintha az ütődött szomszédgyerek volna. Na nézd, húznád félre a függönyt, hogy mutassad, se-füle-se-farka nótákat gagyarászik a gangon. Hát ez tiszta hülye, szólnál a szó eredeti értelmében, ki volt írva egykor, HÜLYÉK INTÉZETE.
Hülye halál, hülye halál, jaj annak, kit előtalál, dalolásznál, szerettél kócosan dalolászni, gubancosan dalolászni, ebben az őszes, kicsit bizarr szagú gubancban is ott van egy-két melódia, tekeregnek kacéran, színezüst erdők során, engem is csak égve dobtak el, a két szemed szeretett legtovább.
Mennek a bútorok Ukrajnába, mama, világot fognak látni, ott mindenki mindennek örül, olyan ott a szegénység, te láttál ilyen szegénységet, megbecsültél hát minden tárgyat, egy kicsit túlságosan is megbecsülted őket, túlbecsülted, tárgyakkal raktad ki magad körül a világot, mindegyik kapaszkodó volt valamely csak általad ismert eseményhez, úgy csimpaszkodtál beléjük, mint falmászók a műanyag rücskökbe. Egyre feljebb kapaszkodtál, egész odáig, ahonnan már lebeg az ember, nem kell tovább csümpeszkednie. Nincs ilyen szó, de használtad. Te a tárgyszegény múltból jöttél, azért tetted múzeummá az életteredet, amit most el fogunk adni, el a légköbmétereidet, a padlóba, ablakkeretbe, vakolatba ivódott jelenlétedet, és a dolgokat se tartjuk meg, nincs hová tenni. Minket szétvetnek a tárgyak, ki van hasasodva az összes ház fala a felesleges vacakoktól, és még így is egymást tapossuk az áruházakban fekete pénteken.
A haboskőris bútorok… Mennyi habbal emlegetted őket! Most mennek Ukrajnába, Zoli eltett egy festményt, azt a virágot tartó kislányt, állítólag Ferenczy, de valószínűleg csak vacak, a virág legalább nem pottyan le, azt tartja a kislány fixen. Restauráltatni kellene, de többe lenne, mint a vászon ára alighanem. Az evőeszközöket Réka elviszi, nem mindet, már elsóztunk fillérekért az antikvitásosoknál, amit lehetett. A többi kuka. Tudod, a Jósikára, amit te felbecsülhetetlen kincsnek emlegettél, vállat vont a könyves, azt mondta, francot sem érdekli, kiment a divatból, annyira meg nem is régi, hiába első kiadás, hiába dedikált… Jobb, hogy nem tudod.
Beállít Vali néni, ő már életében is mögmondta az öregasszonynak, ja, egyébként őszinte részvéte, hogy nem lehet ilyen röndözetlenül élni, mit fognak csinálni azok a szegény gyerökök ezzel a sok limlom kacattal, hívnak egy konténört, azt fogják csinálni, Manyikám, aztán megy a kukába mindön, mert nem lösz élő embör, aki mög tudná mondani, hogy ebből a hóbelevancból mi a fontos és mi a fölöslegös. Köszönjük, Valika, zárjuk be az ajtót, köszönjük az őszinte részvétnyilvánítást, kevésbé őszinte is megtette volna. Mögtötte volna.
A gubancodat, mama, hogy tároljak egy gubancot, mert ezt már eldobni nem akarózik, hogy tároljam pormentesen? Hát mondd meg! Kimossam időnként, kimossam belőle az áporodott öreglányszagodat, az özvegyi éveket, a csípős megjegyzéseket, amelyekkel másokból is szomorú özvegyet, víg özvegyet akartál fabrikálni? Bekeretezzem, lepréseljem, mint egy növényt, mely a fejed táptalajából sarjadt? Hova tegyem? A Horváth Roziba? A Bibliába? A Momóba, mert ez a kicsit szirupos regény volt a kedvenced? Állok, kezemben a gubanccal.
Jön a Réka, kérdezi, na, mi a gubanc.
Hát ez az, mama, látod, ez az.
