Írások

Lovasi Andrásnak A pulykák nem forgatnak filmet Nem gyártanak rakétát se diszket Nananná nananná A pulykák nem köszörülnek késeket Nem tanulnak kommunikációelméletet Nananná nananná A pulykák nem szőnek kézműves tarisznyát Az olajfúrótornyok feléjük igen ritkák Nananná nananná A pulykák csak csőrrel háborúznak Vörös fejük kétszeresére duzzad Nananná nananná A pulykák megmásszák a primitív létrát Vastagon lefossák a bontott téglát Nananná nananná A pulykák esténként szépen lefeküsznek Kék fény az óljukban sose lüktet Nananná nananná A pulykák a világvégétől se félnek Nem írnak ragrímes költeményet Nananná nananná Pulykacombot eszem ezért szól az ének Ezért nem a pulyka eszi az enyémet Nananná nananná

Hiteles másolat Mezey Katalin nyomán lelkifurdalásom van mert egy csomó ingyenmunkát vállalok a küldetéstudatos író szerepében tetszelgek ahelyett hogy azt az időt a családomra szánnám vagy pénzt keresnék alatta szintén a családomnak lelkifurdalásom van mert egy csomó ingyenmunkát nem vállalok, pedig olyan szerencsétlen az aki kéri és ki segítsen rajta ha én nem ki karolja fel a világ özvegyeit és árváit ha én nem és szegről-végről az üggyel is egyet lehet érteni azért meg amit én csinálok tudniillik hogy írok alapból pofátlanság pénzt elkérni azt ingyen kellene csinálni mosolyogva a nép üdvére és a haza javára hát miféle haszonleső féreg vagyok én lelkifurdalásom van mert egy csomó pénzes munkát elvállalok és úgy látszik mintha csak a pénzért pedig nem is jó nem mondom jól jön az a pénz m

Éppen új reggel fröccsen ablakomra, S a fény-nyaláb tekergő anakonda, Kúszik felém, pontosan mint a nyelv, Mintha vezetné bármi ösztön, elv, Hogy csúszva ezer éven, ezer ágon, Engem, ki ma beszélem, megtaláljon, Álom-nyelvből magamat szabadítom, Így vagyok itthon. Magyar nyelv! Ó, te golyóálló mellény, Mely test-ruhámat mindig kibélelvén Halálos biztonságom vagy belül, Oltalmazz, s nem élek idegenül! Dombom, dorombom, derengő hold-dobom, Sosem esik le, hogyha feldobom, Kaján kujon, kajtatlak, költögetlek, Jaj, egyelek meg! Magyar szó! Számra sütve forró vassal Billog! Bolyongás, borozóbeli asztal, Sorsom orsója, borsom, kicsi korsóm, Dilim, delem, dalom, számban bíbor som. Joggal tartott önvédelmi gyilok, Olykor tenyérben szorongás-nyirok, Dunyha, amelybe lázasan gubózom, Óv, mint az ózon.

Egy lábról másikra állingál, várvárvár, arcán két tengerszem, jönjönjön egy ember, szem partján megbillen, csarnokvíz megcsobban, láblábláb még rugdos, karkarkar még csapdos, eltűnik majd végül szem mélyén emlékül. Egy lábról másikra állingál, várvárvár, jön másik, jön még egy, csobbannak, eltűnnek: csapdoss csak, rugdoss csak, csarnokvíz rádroskad! két óriás lányszemben megfullad száz ember, száz férfit fojt meg könny csakcsakcsak ő nem jön.

Aznap, mikor születtem, épp honvédeket toboroztak Pesten, a Klinikák ablakain kipufogógáz és kardcsörtetés csapott be, Kossuth Lajos azt üzente, gondoltam magzatszuroktól ragacsosan, mindnyájunknak el kell menni, tudtam úgysem engednek el, és sírtam, sírtam. Aznap, mikor születtem, egész jól kezdett állni a Duna-táji konföderáció ügye, horvát, szerb, román, magyar együtt alkosson államot, csak a Monarchia tett keresztbe, de kinn a KGST-piacon már egymást taposta horvát, szerb, román, magyar, és vér maszatolta be testem, ahogy világra csusszantam, horvát, szerb, román, magyar vér. Aznap, mikor születtem, épp Napóleon fejére tették a császári koronát, vállára a palástot, ám kardbojtjának zsinórja rátekeredett kézelőgombjára, türelmetlenül megpróbálta kiszabadítani kezét, rántott egyet az egé

(apámmal) Te elmentél s én itt maradtam. Vagy én mentem s te maradtál? Ugyanúgy kattognak ízületeim, mint egykor neked, ha lépcsőn megyek felfelé. Ugyanúgy falatozom bicskavégről, s dobálom magamba az ételt, mint te. Ugyanúgy libabőrös a nyakam, mint volt a tiéd, míg tiéd volt a nyakad, (most vajon kié?), emlékszem, hogy irigyeltem, milyen férfiasnak tűnt. Ugyanúgy vacakol a térdem, mint a tiéd, fokozottan ügyelnem kell rá. Ugyanúgy kisebesedik olykor szájam a pocsékul mosogatott éttermi poharaktól, mint a tiéd. Ugyanúgy bratyizok sorbaálláskor az emberekkel, ahogyan te szoktad, cinkosan. Ugyanúgy idézgetek félhangosan, színészkedve fejből vagy könyvekből, ahogy tőled hallottam. Ugyanúgy szégyellős dünnyögésbe vész gyengédségem, mint a tiéd. Ugyanúgy faragok ceruzát, fogpiszkálót, ahogyan

csomizom a ruciba a habtestem tinibugyi gumija bemélyedten kukisali parival az étrendem szoli moci tekila az én trendem koviubi pörivel a kedvencem lekipali csokival jaj vétkeztem fusizik a fatim is a műhelyben vegyigyümi üviben a sparhelten depizik a szaniban a mutterchen dobi cigi dugiba a farzsebben könyi szivi nehari ha tévedtem lityi-lötyi pasival azt végleg nem vidikazi zacsiban a víkendem csörizi a telimet a véletlen

Tesókám, mi lehet a széles föld felett Szebb dolog a plazánál! Átléped küszöbét, hűs burkot sző köréd, Mintha jégen kószálnál. Nagy télben jó meleg, nagy nyárban enyhület Ruha gyanánt reád száll. Rossmann jó illatot, szökőkút harmatot Terjenget itt arcodra, Szintetikus a dal, vár vitéz diadal Sétányokon harcolva. Akin nincs vértezet, az rosszkor érkezett, Belevész a habokba. Mert folyik a csata, kinek van csapata, Ki magányos vitéz csak. Itt mindegy, hogy ki vagy, ugyanaz a divat Diáknak és melósnak. Ha nem új a kabát, bámulnak rajtad át, Szinte nulla kiló vagy. Moziba befelé ömlik a tarka nép, Képeket vacsorázni. A film mit nem hoz el! Karnyújtásnyi közel Hollywoodi akárki! Zörög kukorica, bukj le, cicamica, Orrod alá szalámi! Vámpír csókol tinit, kopasz guru tanit, Kis kínai kötekszik, K

Hogyhogy nincs zipzáras oposszumbőr húsdarálójuk? A múltkor még volt. Ezer éve jártam erre, és határozottan emlékszem. Sőt, akciósan mérték. Adtak mellé ajándék sirálytoll kalapácsot. Sokáig azzal vertem be minden látószöget. Vakszegekkel nem foglalkozom. Jó, ez egy virágbolt, én is tudom. Nincs szükségem kioktatásra. Ellenben, kisasszony, a szemem tiszta égszínkék. És fényes, mintha cseppentettek volna bele. Mintha kontaktlencsét hordanék. Ezért jöttem, egy kis humán kontaktért… A szememnek igenis van köze az egészhez. Nézzen csak bele. Mélyebben! Még mélyebben. Ugye? Mi ez a libabőr a karján? Ne mondja, hogy véletlen! Csupa pici vakondtúrás a finom felületen, mindegyikbe egy-egy szőrszál beletűzve. Apropó, megkínálhatom egy szelet agyvelővel? Egészen friss gondolat, most sütöttem ki. Ne

A medve tán nem ember, De az ember néha medve. Bevackolódik ébren Álomgödör-verembe. Magába kucorodva A medve föl se kelne, Pontosabban az ember, Amikor éppen medve. Ilyenkor méze sincsen, Kesereg hemperegve, Arcára, mint a vasmaszk, Vicsora rádermedve. A rosszkedv rajta bunda, És tonnányi a teste, Jobb lenne, ha az ember Az ágyból ki sem esne. Hisz minden el van szúrva, Hisz minden el van veszve, Hiába kapálózunk, Úgysem jön semmi rendbe… Szerencse, ha az ember Ilyenkor dupla medve. A másiknak van méze, És nincs kétségbeesve, Így aztán ez a másik Társa mögött teremve Fenékbe rúgja őtet Bizonyos értelembe. Megbillenti az embert, Aki javában medve. És noszogatja feddve, Hogy magát összeszedje: „Vicsor helyett mosoly van, A büdös bundát vedd le!” S a komor medve döccen, Szívéről jég reped le

Aznap reggel munkába indulva, ahogy a szűk előszobában nehéz táskámmal imbolyogtam, miközben a kölyökkutya kajlán ott kajtatott keringett furakodott a lábam és az ajtó, az ajtó és a táska, a táska és a lábam, a lábam és a lábam közötti térben, szorult helyzetemben ráhúztam a kutya lábára a vasajtót, nyalogatta is még délután sokáig, de azt én már nem láttam. te mesélted utólag. Hajnalban keltél aznap is, előbb megsétáltattad a kutyát, aztán lezavartad a reggeli hajrát, jutott uzsonna minden uzsonnás-zacskóba, reggeli minden gyomorba, füzetek könyvek csekkek igazolások minden táskába, aláírások minden üzenő-füzetbe, előre kiszámolt kiránduláspénz a borítékba, gyerektest minden kabátba, és most a kimerültségtől az asztalra borulva elaludtál , a kutya vinnyogására felriadtál rémülten kiszalad

Nem kell halottak napja, fel-feldob téged az agy maga, bójaként billensz felszínre bennem nap nap után, nagymama. Beléd kötöttek diktatúrák, hol zsidó voltál nekik, hol keresztény, de te megmarkoltad az élet sörényét soha el nem eresztvén. A háború után a telefont bekötötték hozzád azonnal, mert összehaverkodtál a drótokat javítgató fazonnal. A mindenféle szerelők dumádtól kifeküdtek bízvást, jobban ismertél náluk csőkulcsot, hollandert, no meg zsírzást. Féltek tőled a hivatalban, mert bár polgári csökevény voltál, profibban csűrted a jogásznyelvet a taknyos kis iktatóknál. Nem estél kétségbe, mikor államosítani jöttek a család lakását, csináltattál négy beépített szekrényt, ami hát nem nagy galádság… És csodák csodája, pont két négyzetméterrel lett kisebb az ingatlan, megmaradt hát magánt