Írások

a macsó férfiak lenézik a modern férfiakat a modern férfiak gyűlölik a vadászni járó férfiakat a lepedőakrobata férfiak kiröhögik az otthonülő papucsokat az otthonülő papucsok keserűen merednek a poharukban lévő Unicumra a párváltogató férfiak töketlennek tartják a családos férfiakat a családos férfiak irigylik vagy röhejesnek tartják a farokhimbáló selyemfiúkat a multinál dolgozó jólöltözött férfiak lenézik a légkondit szerelő szakikat a szakik félhangosan morognak a pacsuliszagú páviánokról a mikroelektronika tanszék vezetője megvonná a prolik szavazati jogát a kukásokat mindenki lenézi meg tart is tőlük az értelmiségi férfi nem bírja a panellakót a panellakó rühelli a felvágósokat minden férfi rühelli a többi férfi véleményét na persze a nőknek is van véleménye nem is fogják be a szájuk

Nem tudok élni nélkülem, elraboltam a szívem, ha a szemembe nézek, nem is tudom, mit érzek. Olyan magányos voltam, míg magamra nem találtam, ha elhagyom magam, akkor már csak halál van. Nem volt még senki se ilyen közel hozzám, szívem erősebben dobog, ha magamra gondolok. Én vagyok a legjobb dolog, ami valaha velem történt, ha kellene, az életemet is odaadnám magamért önként. Engedjem, hogy érezzem a bőröm, a nyakamnak illata van. Sose voltam még ennyire velem, öleljem szorosan magam. Nem kell félnem magamtól, tudom, mi kell nekem, beletúrok a hajamba mélyen, és magamba feledkezem.

Bécike, ide gyere, hol az a karúszó? Ne csináld, kincsem, már öreg a nagyika, hej, pedig én is voltam olyan bombázó valaha, mint ez a sok risza-cica itten a strandon, kifigyel a valaguk a semmike tanga alól, eszem áll meg. Károlyom, a szegény, szívszélhűdést kapna, mindig leteperte a látvány, ó, egek, hány lány, mit ki nem állhat az emberi szív, ragyogóm, vacakolsz itt, ülj meg a biliden, termelj! Mért kened itten széjjel a lángost, toccsan a sajt meg a tejföl, ha nem köll, mondjad, nem azért takarít nagyanyód, hogy összekenje a lüke unoka meg a nyaralót, hogy a fene, gyere ide, karmol az a cica, nem szabad, aranyom, a rusnya macseknak a nyakát szegem egyszer, csak kunyerál, ugyebár, mocsok egy állat, a kutya, az hűséges, de a Károly nem bírta a szagát, nahát, féltékeny volt szerintem, ped

Már gyűlnek a furcsa hiánybuborékok, Már bordakosárban a szívdobogás, Már zsibbadok is, ki magamra maradtam, Mint felboritott, teperő bodobács. Ha elmegy a kedves, a lomha lakásban Falakra telepszik az elmei köd, És elharapózik az agylebenyekben, Hogy mennyire kéne alélt örömöd. Hogy mennyire kellene satnya tüdőmnek Amit kilehelsz, a te jó levegőd, Szép szádnak az illata, fészke nyakadnak, Mely vár ugyanúgy ma, miként azelőtt. Már elhaladottak az évek, a francba, Már sajg is emitt meg amott az a hát, Már barna hajadnak az őre a fodrász, Már rajtam is egyre nagyobb pizsamák. Már nincs, ami volt, de a van csupa bőség… Nincs-léted ezért ma keresztre feszít. Bár persze kilépni az utcai térbe Jócskán a jogod, nem börtön ez itt. Csak én, nyavalyás, nyafogok, hogy az ujjam Nem túr a hajadba… Hol

Hogy engem ismerj, merülj le, mint mélybúvár, Matass korallok, tengeri sünök közt, Ne rémülj, ha itt-ott nyálkás polipok tekeregnek. Hogy engem megláss, kergetőzz velem végtelen Vadonban, sosem tudod, melyik fa mögé kushadtam be, Úgy tűnik, hogy eltűntem, ott leslek szívdobogva. Hogy engem megérts, polcodon szótárok álljanak Minden élő és holt nyelvből, minden kitalált nyelvből, Minden szavamat értsd második, harmadik, negyedik jelentésben. Hogy engem megölelj, próbálj előbb zuhatagot Átkarolni, mely csonttalan, és mindig kisiklik Abroncsaidból, próbálj csúszós halat elkapni kézzel. Hogy engem megtarts, ingemet szegezd a székhez Ezer aprószöggel, hajam minden szálát kötözd ki, Féltéssel, aggódással, figyelemmel, játékkal, szenvedéllyel. Hogy velem egyesülj, rombold le mérgező közönyöm, Szi

A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje, a nőci, ha negyven, aligha riszál, a nőci, ha negyven, már taxikat int le,  és áll körülötte az éjjeli bál. A nőci, ha negyven, a ráncai szépek, és lányos a lába, hisz fitneszezik, ügyel vonalak, szinek egyvelegére, és ötletes öltözetek övezik. A nőci, ha negyven, még beste a teste, a lánya kamasz, vele harcol erőst, még könnyeden ébred, elalszik az este, s útjára bocsátja a reggeli hőst. A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa, és rendezi vígan a környezetét, már bomlik előtte jövő kusza rajza, s múltjáról is egyre kitisztul a kép. A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben, vevő a humorra, de el nem alél, bár vágyai vannak, nem vágyik el innen, nem húzza a csőbe a szoknyapecér. A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát, hümmögve idézed a gondolatát

Aki ennyi gyereket vállal, az az ilyenek szekerét tolja. Akinek egy gyereke sincsen, az az olyanok szekerét tolja. Aki kirakja a magyar zászlót, az tutira kirekesztő. Aki nem tesz ki magyar zászlót, az tutira berekesztő. Akinek van sok pénze, biztos valakitől lopta. Akinek nincs sok pénze, tudom, ki lopta el tőle. Aki az élet jogáért küzd, biztos maradi állat. Aki a nők jogaiért küzd, szétveri a családot. Aki élvezni meri az életet, ostoba, nem tudja, mi megy itt. Aki utálja az életet, az kerékkötő fanyalgó. Mindenki mögött áll valaki, ezért mindenki nagyon gyanús. Hogy az emberek csak úgy élnek, csinálnak, amit csinálnak, hisznek, amiben hisznek, az teljességgel kizárt, az teljességgel kizárt.

A nőci, ha ötven, nem úszik a könnyben, a nőci, ha ötven, a sminkje decens. A nőci, ha ötven, nem alél biza könnyen, légy bár bodybuilder, kósza docens. A nőci, ha ötven, meg sose döbben, bár remekül mos, nem mosoda! Bárki szavára az égbe se röppen, nem vár a csodára, hisz ő a csoda! A nőci, ha ötven, van birodalma, kertje virágteli, dús televény, nem kell neki Páris, sem aranyalma. Jó a petúnia, menta, kömény. A nőci, ha ötven, tenyerében a város, az intelligencia nála alap. Színes a farmere, s jár a ruhához sál, csuda kendő, táska, kalap. A nőci, ha ötven, védi a nyáját, és vad oroszlán, vagy szelid őz, vagy lebeg, úgy, ahogyan csak a ráják, pillanatokban hosszan időz. A nőci, ha ötven, uralja a konyhát, dalt dudorászik a kajla fedő, cukkini, cékla, a húsok, a gombák, illatozásuk a tiszt

Dönti rám a földet-eget, Keddeket és péntekeket,  Szívdobogást, lélegzetet,  Szárnyashangyából ezreket,  Forrásból sistergő vizet,  Napsütést, mit a cég fizet,  Epret, málnát, diót, banánt,  Igent, nemet, biztost, talánt,  Csepp kölyköket, cseperedést,  Közönyt, sírást és nevetést,  Betegséget, egészséget,  Összes magyar népmeséket,  Bimbót, virágot meg termést,  Felmagzott fűben hempergést,  Kajla kutyák füle bojtját,  Tüzet, amint gyújtják, oltják,  Mézet, kést és vért és kormot,  Ürmöt, áramot, hegyormot,  Körmöt, hajat, egyre nőnek,  Táncos járását a nőnek,  Erejét a férfiaknak,  Hóesésből ötven raklap,  Gyöngyvirágot, birkanyájat,  Bömbölését kisbabáknak,  Lomb-motozó sze

Én előtted nem is voltam, aki voltam, nem én voltam, nem is élve, hanem holtan, önmagamból kifordultan. Mint a boltív angyalszárnya, úgy hajoltunk mi egymásra, terhünk tesszük csak egymásra, vállam terhed nyugovása. Vérem-véred egy keringés, én a vászon, te a hímzés, keringeti véred vérem, vérem helyett vértestvérem. Ha moccanok, megsebezlek, úgy szorítasz, lélegezzek, egyet moccansz, megsebezhet, ha lehelsz, belélegezlek. Mint a boltív angyalszárnya, úgy hajoltunk mi egymásra, repülésre, maradásra, talpig öröklétbe ásva.

Hallod-e, te tükörképem, Apukám volt ilyen éppen. Ne mocorogj, maradj szépen, Mint nagyanyám régi képen. Az ő arcuk az én arcom, Ők álmodnak, ha én alszom, Az ő szemük az én szemem, A fejükkel emlékezem. Fenn élnek ők a padláson, A határba mind kilásson. Kinn élnek a temetőben, Ha kiszöknek énbelőlem. Énbelőlem bár kilépnek, Éjjel-nappal velem élnek, A fejemet simogatják, A vállamat lapogatják. Lapogatják a vállamat, Alusznak a szívem alatt. Ha lefekszem, ha felkelek, Kezük fogom, mint egy gyerek. Ha én nézek, ők is néznek, Esznek velem lépesmézet. Ha én megyek, ők is mennek Útjain a végtelennek.

Van, aki nem ért valamit vagy mehetünk tovább? Mit lehet itt nem érteni, nyissak egy óvodát? Kérdés, óhaj, sóhaj, egyéb? Nem csoportmunka volt! Én nem állok jót magamért, ha abba nem hagyod… Lehet, hogy szigorú vagyok, de miattad teszem, hiszen az életnek tanulsz, és biztos nem nekem. Megvárom, míg befogja a száját Kovács Peti, de tűvel is bevarrhatom, majd megemlegeti! Nem árulhatom el, ki volt, azt sem, hogy mit csinált, de aki tette, tudja jól, és szégyellje magát! Tehozzád képest gyorsvonat egy reumás csiga. Mozogjál úgy, mint aki él, vihogsz, mint egy liba! Na, csak gratulálni tudok, ez ám a színvonal. Szólj, ha befejezted, fiam, a magánszámodat! Ő kezdte? Te meg folytatod! Kipenderítelek! Mi ez a macskakaparás? Írásnak nevezed? Ez nem divatbemutató, gombold be a köpenyt! Öltözködjél