Írások

Mire egyet pislantok, Isten már kétszer átúszta a végtelent, kezicsókolommal köszön neki a halál, és mikor Bell feltalálta a telefont, már volt két nem fogadott hívása Istentől. Isten már lenyomta az összes fekvőtámaszt, fölmászott minden vulkánra, és kitörte őket. Megdöntött minden Guinness-rekordot, több Guinnesst bír meginni a legvénebb ír tengerésznél, mégis józanabb tőle, mint egy francia nevelőnő vagy egy luxemburgi könyvelő. Közben annyira mámoros, hogy megteremtette a galléros gyíkot, a nyílméregbékát, a hópárducot és a pandahangyát. Isten betéve tudja az internetet, járt már a virtuális valóságon túl, és lelógatta lábát az űrbe. Isten képes víz alatt hajat szárítani, és ha az ő gyermeke elveszíti a szüzességét, Isten visszaszerzi neki, a vénembert pedig újjászüli a hitben. Isten t

A szeretet nemcsak akar szeretni, hanem tud is. Nemcsak tud szeretni, hanem akar is. A szeretet a másikat keresi, nem a saját jóérzését. Tud vágyakozni vagy leleményesen felébreszteni a vágyat. A szeretet képes ugyanazt mindig másképpen mondani. Békességes, de nem unalmas, pontosan érzi, mi a kettő közötti különbség. A szeretet ötletes, de tud határt szabni túlhabzó ötleteinek. Nem ijed meg a mélységektől, nem is keresi mindenáron a szakadékokat. A szeretet nem pánikol be az indulatoktól, a megoldhatatlantól, a hiánytól, a szégyentől, hanem kutatja, mi van mögöttük. A szeretet nem blokkol le a fájdalomtól, nem menekül mindenáron előle. Nem fél kockáztatni a másikért, és nem fél újrakezdeni. A szeretet tud megszólalni és megszólítani, igyekszik, hogy mindig megszólítható legyen. Megvédi hat

Ne félj, mert veled vagyok, én a tiéd, te az enyém, tudom a PIN-kódodat, de nem árulom el senkinek, ismerem az összes sebhelyedet és anyajegyedet, minden jelszavadat és a digitális ujjlenyomatodat. Fel tudom sorolni első szerelmeidet név szerint, mert kedvesek énnekem is, születésnapi ajándékaidra mind emlékszem, a karácsonyiakra is, jobban tudom, hogy gyarapodott a súlyod, nőtt az ajtófélfára rótt magasságod, mint a védőnő, tudom, mi a kedvenc édességed, hogy melyik szagot utálod legjobban, hogy melyik pillanatba utaznál vissza legszívesebben, hogy melyik város szerepel a bakancslistádon, álmodban el is viszlek oda nem egyszer, nem kétszer, s ha hagyod, hogy én szervezzem az életed, a valóságban is el fogsz jutni oda. Tökéletesen tudom utánozni sz aláírásodat, de inkább megmaradok a magam

Szeretem, kedvesem, A profilképedet, Csillámos körmödet, Hangodra ébredek. Felvettem hangfájlnak, Most is azt hallgatom, Fülimben búgatom, Ha van rá alkalom. Szeretem rúzsodat, Ujjadon krémedet, A kontaktlencsédbe Végtelen révedek. Szeretem a kedvenc Influenszeredet, Végtelenszer több ez, Mint pusztán szeretet. Szeretlek, ha nézed Kedvenc sorozatod, Én meg az arcodon A matt árnyalatot. Szeretem megfolyó Szempilla-festéked, Mert letörölhetem, S megláthatlak téged. Szeretlek, kedvesem, Kódollak pixelen, Arcod változását Videón mixelem. Szeretlek, ha eszünk, Szeretlek, ha iszunk, Mikor piknikezünk, Városban talizunk. REM-fázisom mélyén Te töltesz fel engem, Te dobolsz agyamban, Te úszol véremben. Talán focimeccset Sem nézek, ha kéred, Remélem, hogy azért Nem lesz ily kérésed. Ha kell, veszek

A világ mint mellplasztikára váró nő a műtőasztalon. Lézerkéseivel már tapogatja a nyár. Kilépek a kapun, tehát belépek a költészetbe. Használ-e a versnek, ha faggatom a világot? Hasznára van-e a világnak, ha faggatom a verssel? Használ-e egyáltalán bárkinek ez a faggatózás? Mondjuk nekem? A kérdezés a lelkem mellplasztikája? Például hogy kerül lócitrom a piacra aláereszkedő, nyaktörő gyalogösvényre? Hisz ott még egy csikó sem fér el, egy póni sem! Ha elfér is, egy-kettőre kitöri a bokáját. Ha kitöri a bokáját, pisztollyal lövik fejbe, feldarabolják, lókolbász lesz belőle. Olcsó a lóhús, de sosem kerül asztalunkra, egyrészt édeskés, nem szeretjük az ízét, másrészt lóbolond lányaim sem engednék. Törött bokájú ló a legritkább esetben állhat újra lábra. Ma már ugyan mindenféle furfangos csont

Verskardigánom összement, Szöszök lepik a szövetet, Melyeket mostan összeszed E szösszenetnyi szószedet. Hisz a költészet köz-terep, Hol ki-ki köthet üzletet, Kilátást néz vagy őgyeleg, Csinálja, amit ő szeret. Ott fenn az égen szösz lebeg, A parkban őszi díszletek, Én egy padon szöszölgetek, S megszületik e szösz-lelet, Mit most tovább pöckölhetek. Múlandóság, legyőztelek!

Azt mondják, végtisztesség, azt mondom, végső tiszteletlenség. Azt mondják, kár érte, de jó ember volt, azt mondom, kár értünk, akik azt hisszük, nem Isten volt. Azt mondják, nahát, ilyen fiatalon, élhetett volna még, azt mondom, ő él tovább, mi vigyázzunk, hogy életünk legyen. Azt mondták, még taníthatott, gyógyíthatott volna, de így is szép és teljes életpálya ez. Azt mondom, mi lettünk az ő keze és lába és szája, ahová eljutunk, oda eljut, akit megérintünk, megérinti, akit megszólítunk, megszólítja. Azt mondják, lehetett volna díszes, méltóságteljes temetése. Azt mondom, Salamon nem volt ilyen szép királyi dicsősége teljességében, mint ő, mikor az értünk viselt sebek ragyogtak rajta mindenütt, mint a drágakövek. Azt mondják, kaput, kampec, ennyi. Azt mondom, még csak most kezdődik.

Három barát üldögél egy kocsmaasztalnál, elvileg nem nagy szám, az idő ideális, az egyik mesélni kezd, igazán jóízűen, a másik folytatja, a harmadik befejezi, egymás szavába vágnak, de nem bánja senki, olyan jó ritmusú együttlét ez, olyan teljes, nincs senkiben rivalizálás, akarnokság, se harag, se neheztelés, de mindezeket képesek felidézni, néha könnybe lábad a szemük, mert érzékenyek is, nem sebeznek és nem sebződnek, egyre növekszik bennük az összetartozás, minden sztori közelebb hozza őket egymáshoz, közös egylényegükhöz, semmi szükség elemezgetni, milyen is ez a barátság, mikor is kezdődött, meddig kötött szövetség, mert nyakig ülnek benne, akár egy fürdőmedencében, akár a lugas illatában, akár a fröccsbuborékok pezsgette hangulatban, s ez nem a felszín, ez mélység, annyira telített

Sziriöszli kimaxoltam Iskoláim egykor én, Projektjeim diszlájkolta  Sok lúzer prof könnyedén. Bájdövéj még litricsörből  Is szívattak a dögök, Nem voltam egy IQ-fájtör, De ez már tökön bökött. Vi dont nídnó edjukésön, Hallották, egy sem süket… Mint krézigájt, nem offoltak, Piszkáltam a csőrüket. Az egyikük rili gáz volt, A háttérben láv sztori, Maradjon csak totál szikret, Nem röppennék rá, szori! Eléggé hard volt az eksön, Déj after déj ment a harc, Ketyegett a fájnöl kánt dáun, Csak kirúgatott az arc. Kúl, a belemet elhúztam, Lett hazám egy Mekdonálc, Ücsi, buri, nagy a lájf itt, A pult mögött megtalálsz.

Szilágyi Örzsébet E-mailjét megírta, Emoti- Konokkal Azt is telesírta. Fiának Megy a mail London városába, Ahol az Mosogat Egy setét kocsmába'. "Gyermekem, Jól vagy-e London városában? Megjött-e A csomag? Benne kis kolbász van! Egyél ám! Nem fázol? Van ott meleg holmi? Inglisül Beszélsz már? Tudunk majd szkájpolni? Kell-e pénz? Idenézz, Nem élünk nagy lábon, De amit Spórulunk, Összeguberálom. Hát az az Egyetem? Gyűjtesz a tandíjra? S az a lány? Gwendoline… Olyan, mint egy díva!" Kattintja A küldést, Sürgeti a gépet, Ám a rend- Szerhiba Fel éppen most lépett. "Apukám, Levelet Írtam a gyereknek, A szöveg Hova tűnt? Kihajítom eztet." "Letöröm Derekad, Ha a gépet bántod! Egy vagyon, Aranyom, Kérjük meg a Márkot!" "Értem én, Szomszéd úr, Hogy a cucc beégett, Gőzöm sincs, Mi a baj, Hívják fel a

Fenn a madárlesen ülök És újmadárul füttyögök Leplezni cseppet sem tudom Enyhe ember-akcentusom, Dalaimban többnyire van Valami tán madártalan, Amint némi madáros is, Csak remélem, hogy nem hamis. Madárkodás nem kenyerem, A madár virtust ismerem. Madár himnuszra ébredek, És madártejjel festeget, Fenyegető, nagy fényeket Madár tájra madár ecset. Madárvér hányszor ontatott Emitt a madár ugaron, Számkivetetten jár madár, Ott, ahol már madár se jár. A szembeszéllel szembeszáll, Sörét kaszál, fogy a madár. Bár erdeink határain Túl is madár szót hallani, De rajtunk madár átok ül, Nézzük egymást idegenül. Madár madárnak farkasa, Nem anyánk a madár haza. Ritka az is, hogy pár madár Zsivajgó rajba összeáll, Madár madárnál madarabb, Egymást cibálja mind a rab. Madárharapást csőrivel, Míg nagyobb mad

A végtelen oly képtelen, Mint ékszíj, végét nem lelem, Mint hullahoppot, pörgetem, Mint porszemcséket, pergetem, Mint szélben tollat, kergetem. Véremben keringethetem, Nyolcasként bárhogy fektetem, A végtelen nem fekhelyem, Nem kegyhelyem, nem nyughelyem. Egyszerűen magas nekem: Elillan, beint szemtelen. Számolgathatom szüntelen, Egy lépcsővel feljebb terem, Széttart, mint táguló terem, Agyfagylaló egy jégverem. A plüssnyuszikat ha veszem, A nyuszik száma végtelen, Hát rámegy nyaram és telem, Hogy megszámoljam rendesen, S ha egy-egy számhoz rendelem, S nem ugrál tovább kecsesen, Ha marad engedelmesen, Hosszú sorukat csak lesem. S mindig szülhet a végtelen Egy egész új és védtelen Szőrgombócot és épp nekem, Szeme olyan, szája ilyen, A füle egész másmilyen, És szül majd ez is szüntelen, Elsz