Köteteim

Ötöst kaptam minden tárgyból, mertértema zanyagot, nem reppelek, hanem szépen ülök éscsend bevagyok. Lélegzetem visszafojtom, már a vérem semkering, én vagyok a legjobbkislány összestana rakszerint. Vécéreké redzkedéssel az órát nem zavarom, elpárolog tatokmindent majdapóru saimon. Túlságosan nem zsibongok, megtanultam gondosan, nem azérjá roksuliba, hogy jólérez zemmagam. Fertőtlen a cipőtalpam, a hajamban masni van, minden hajszál kifésülve libegpárhu zamosan. Azt mondtaja tanárnéni, kicsinéma szobrokat akar látni, éppen ezért mélyhűtöttem magamat. A tévében filmek mennek, a filmekben szeretet, semmi dara bolósgyilkos, nemsíromki szememet. Szüleimse veszekesznek, egyikük sem ideges, nem szólnak, hogy odébbálljak, azapámnem üveges. Nemüvölta szomszédnéni, nemköpnekle a fiúk, ezértvagyunk

Megmutatok mindent, kicsim, ugye, érzed, milyen lakkozott, sima felülete van a diólevélnek? Ha erősen megdörzsölöd, mint egy csodalámpát, ujjadba ivódik savas illata, elkábít. Behunyt szemmel érzed a szirupban eltett zölddió roppanását fogad alatt, a nagyberki kertben álltak a diófák, voltak vagy harminc évesek, Ilonka néni könyörgött a szüleinek, ne ültessék oda, beárnyékolják faluszerte híres virágoskertjét, de az öregek hajthatatlanok. S mikor ősszel lehullottak azok a nagy, zörgő levelek, kétnaponta kellett sepreni az utcát azzal a rozoga szívével. Persze nem a szívével, hanem seprűvel, de nem a seprű akart kiugrani a helyéből, hanem a szíve. A szülők meghaltak, sorra eltünedeztek az állatok az udvarról, először a tehenek, nehéz volt fejni, olcsóbb is a tej a boltban, aztán a disznók,

Egy legenda szerint az egész úgy kezdődött, hogy a szent egy nap kicsit túl sok Guinnesst ivott. Nem túl ortodox legenda, na nem mintha a szentek sosem öntenének fel a garatra, a mennyben álltó nap megy a legális mámor, igaz, ott már az Úr színről színre látásától repülni kezd az ember, olyan tripek vannak, a fal adja a másikat… A legendával ott hibádzik valami, hogy Guinnessből nem lehet túl sokat inni. Legfeljebb túl keveset. Ama napon Szent Patrik fennszóval dicsérte az Urat, táncolt is, dalolt is tiszteletére, mert akkoriban az írek sem ücsörögtek még halvérűen, kukán a templompadban, egyik a másik mellé szorítva, mint a bontatlan konzervszardínia, hanem megadták az Úrnak, ami az Úré, pörögtek, forogtak, üvöltve énekeltek a szertartás zenés részeiben, és csak a muzsika csitultával te