Írások

Öt pár

Mikor az öt pár zoknit (együtt olcsóbb) megvettem a mosolygó deresedő kis kínaitól semmi különös nem jutott eszembe legfeljebb annyi: fura őszülnek ők is fura hogy ilyen kínaiak szóval amire mindenki gondol ilyenkor ámde mikor nekiláttam a zoknimosásnak ha tizenöt vizet eresztettem hát tizenötször dőlt egyre dőlt a fekete lé fekete zoknit gyártani tehát egyszerű végy egy fehéret fesd be feketére de visszafelé ugyanígy végy egy feketét mosd ki fehérre íme a csekély emberi erő mozgatta perpetuum mobile avagy Sziszifuszként görgetem a gombócot a tiszta vízben mely mire fölérek már mindig fekete szóval a kis deresedő kínai tudott valamit a hiábavalóságról s tudását zokniba csomagolva át is adta nekem

Bűvésznek lenni

Bűvésznek lenni szórakoztató ha hazamegy s rögtön ledobja aktatáskáját, tarka kendő lesz belőle, mely könnyű füstként elenyészik, nem dobban földre kézelőjéből jó tucatnyi tojást szed elő, megebédel és kezéből a szürke újság postagalambként tovaröppen ha akar, még a mennyezetre is lefekhet, hogy ott aludjék és kipihenten ébred reggel szájából égő villanykörték potyognak, hogyha nagyot ásít De bűvésznek lenni néha terhes, hogyha felteszi a kalapját, biztos, hogy a fejére hullik belőle egy nyúl vagy egy macska, a szőlő fürtje szerteporlik porcukorként, ha odamarkol, ha orrot fújna, óra kattog kezében zsebkendő helyett Megtehetne száz bolondságot, s nem tesz egyet sem: hivatása áldozata, Midász királyként, fásultan termeli a csodát

Alakot vált untalan

„Nekem a tenger az anyanyelvem” így mondtad, azt hiszem. Nekem inkább testem a tenger. Abszintzöld mámor, hempergés padlizsán-lila, hirtelen morcos olasz ég alatt; fagyos harsogás északon, hol irgalmatlanul megleckéztetett a nap, észrevétlen hántotta nyers húsig bőrömet; selymes kavics-kéreg Nizzában, mikor belelépett cipőmbe egy elkóborolt hullám, s elfértünk benne ketten, a lábbeli épp jó volt neki. És fontos az életveszélyes lendület, hogy nem fér meg partjai között, hogy pillanatonként fut neki ugyanannak a feladatnak, s fut meg előle, hogy habosan magasba szökik, pedig türkiz nejlonponyvába csavarva, lefülelt gonosztevőként kellene a földön rángatóznia. Hogy ő hal és madár, odafelé csikó, visszafelé rák, hogy alakot vált untalan, de egyre inkább önmaga. Emlékeztet Valakire, aki két ké

A töredelem zsoltára

Moss tisztára engem, Uram, intelligens mosóporoddal, és fertelmes zegzugaimból súrold ki a vétkeket! Csaló vagyok, hiú és szeretetlen, apró-cseprő bűnök széllökéseit fogom vitorlámba, hajóm té s tova szédeleg, akár rovarirtóval lefújt bogár. Kásás szittyóban toporgok a te szép, fényes ösvényed helyett, és Uram, még pici dobócsillag, surrogó zigóta voltam, már megárnyékozott a bűn engemet. Mert igazából a bűn nem más, mint nem-veled-lét, mint nem-időzni azzal, aki szeret, szikkasztani téged szeretetlenségemmel, megvonni tőled jelenlétemet, miközben te sosem vonod meg tőlem magadat, ott állsz minden zsákutcám végén, de nem gáncsolsz ki, nem papolsz nekem, és nem is nézel rám bánatos boci-szemekkel, mint egy szemrehányó anya, hogy hát hogy tehetem én ezt veled, hát van nekem szívem, hát véred

Egysejtű

Ha csak annyit adtál volna meg, hogy láthatatlan és kocsonyás egysejtűként szuttyogjak a semmi peremén, az is elég lett volna, de te megmásztad értem az evolúció létráját, keringési rendszert, nyirokrendszert, mirigyeket, jobb kamrát, bal kamrát, jobb pitvart, bal pitvart hoztál létre, csarnokvízzel töltötted fel szememet, hogy látva lássak, leheletnyi bőrhártyát feszítettél ki hallójáratomban, hogy legyen fülem a hallásra, nyúlósan rezgő szalagokat feszítettél ki torkomban, hogy némaságomat szavakra váltsam. Ha csak annyit adtál volna meg, hogy állatbőrökkel takarózva, pattintott fegyverekkel, barlangfalra legyőzendő zsákmányt pingálgatva, villámlástól rettegve behúzódhassunk a föld mélyébe, összebújhassunk, tovább-örökíthessük génjeinket, már az is elég lett volna, de te leleményt adtál,

Szuperhős

Amúgy simán kijönne egy szuperhős-film a Jézus-történetből. Megszületik, menekülés Heródes pribékjei elől, falhoz vágott csecsemők, vér mindenütt. Sssswumm: kánai menyegző, Jézus suhint a karjával, a bor bugyborog, vérvörösre vált, mindenki vedel, és elterül. Ssswumm: Jézus és a kamera felmerül a Jordánból, mennydörgés, a Szentlélek, mint bombázórepülő, szétszakad az égbolt, mennydörgő hang: TE VAGY AZ ÉN SZERETETT FIAM. Ssswumm: Jézus a pusztában, szédeleg az éhségtől, a Sátán kacag, a kövek mind friss cipóvá változnak, Jézus int: újra kövek lesznek, a Sátán dühöng. Ssswumm: Jézus a templom párkányán áll, ruhája lobog, a haja még mindig tart, int, és újra a sivatagban van, a Sátán dühöngve, sziklákat rúgva menekül. Ssswumm: láss, vak, a vakok látnak. Ssswumm: gyógyulj, leprás, a lepra elm

Mazsola-rajzás

A lakás bármely eldugott zugában lelhetünk mazsolát. Ha a papucs talpára ragadt valami, s biztos nem rajzszegbe léptünk, mert nem fémesen koccan, hanem puhán tapad a küszöbön, nos, ekkor már biztos, hogy apró lepénnyé lapult mazsolával van dolgunk. Ez még megesik, gondolom, mással is, de – nem mintha szerény háztartásunk fényét, kívánnám emelni – ha nálunk az ember apró puklit tapint a viaszosvászon abrosz alatt, ha egy bútort eltol a faltól, ha egy légy-féle sötét foltot vesz észre az ágyterítőn, ha egy fiók sarkából kikotorná a hajszálak-porcicák- szotyolahéj-gemkapocs alkotta elegyet, ha elővesz egy frissen vasalt babaruhát: biztos, hogy egy vagy több szem mazsolára bukkan. Újabban egy könyvet nem lehet úgy kinyitni, hogy egy fonnyadt, szétterült, szemtelen mazsola-arc ne nézzen ránk. E

Valami a szabadságról

Oravecz Imrének Mivel a szabadon garázdálkodó grizzlymedvék megdézsmálják az almatermést, kitúrják a szemetes konténerek tartalmát, félholtra tapsikolják az útjukba kerülő környékbelieket, tudatos programot kellett kidolgozni érdekükben Ma már a kóbor példányokat befogják, altatják, százféle megalázó vizsgálatot végeznek el rajtuk, akárcsak a kórházba kerülő embereken, fogsorukat, körmeiket vizslatják, ivarszerveikben turkálnak, majd repülőn szállítják őket a vadvédelmi területre Nyakukba ultrahangot kibocsátó nyakörvet raknak, így aztán az állatvédők minden különútról, kiruccanásról tudnak, jól feltérképezhetik szokásaikat Legnehezebb volt az együttélés szükségességéről meggyőzni a környéken lakókat, kiknek egy része fakitermeléssel foglalkozik, és érthetően retteg, hogy míg a motoros fűr

Tanulságok

Amilyen az adjon isten, úgy puffanik, Az asszony verve jó, ne halaszd holnapig. Ágyát ki mint veti, várj a helyébe jót, Addig jár a korsó, amíg ér takaród. Aki szelet vetett, két szék közt pad alatt, Akinek nem inge, az lel majd aranyat. Kolbásznál több a nap, ajtó mögött helye, Nem fér meg két dudás, maga esik bele. Éppoly kicsi a bors, mint a rosta lika, Odakinn tágasabb, de benn a barika. Beszélni színezüst, másik fülén kimegy, Nem vénember azért Mohamedhez a hegy. Falra borsót, kemény dió, legszebb öröm, Világtalant vezet, zsák foltját, kő kövön. Szamár szenved, habár nagyot nem érdemel, Holló a hollónak harapást szőrivel. Kicsi, ámde erős, mint halottnak a csók Járt utat el ne hagyj, a másik lábam ott. Kinek a pap, kinek hány nap még a világ, Ló is botlik, előbb, mint a sánta kutyák.

Belépni egy házba

Belépni egy házba, szögre akasztani kalapot, trencskót, lerúgni cipőt, hátizsákot bevágni a sarokba – csupa gravitáció-teszt, jelzik, hogy földet értünk Nyitni csapot, tudni, hogy onnan kihullik a bennfeledett, végenincs ezüstlánc, ismerni a vécélehúzó forszát, tudni hol és milyen erővel rántsuk a kart meg Tudni, hol tartanak kenyeret, kolbászt, a pincében sem gyújtani gyertyát, vaksötétben is biztonsággal megtölteni a hordó csapjáról poharunkat Tudni, a kert-sötétből honnan ugrik elő, mint gazdájának örvendező eb, egy-egy loncsos bokor, beszedni kintmaradt ruhákat, tető alá lódítani a heverő fejszét Vigyázni magas küszöbre, alacsony szemöldökfára, úgy nyitni az ajtót, hirtelen mozdulattal, ne csikorogjon, lassan ugratni vissza a zár nyelvét Tudni pontosan, vásárban vett, sípoló papírkígyó

Részegen

Élj részegen! A lomb közt áttörő napfénytől részegen, az orrodba csapódó tömény akácillattól részegen, a testedet körülharsogó hullámoktól részegen, kedvesed harminc éve ugyanolyan friss csókjától részegen, gyermeked hibátlanra dizájnolt keze vonalaitól részegen, kertben szedett harmathideg fügétől részegen, kályhában pattogó tűz enyhe bukéjától részegen, ereidben zsibongó élettől részegen, tüdődet megtöltő levegőtől részegen, elbágyasztó, izmokat kifacsaró fáradságtól részegen, elültetett fa, lefestett kerítés látványától részegen, búcsúzás előérzetétől szomorkás találkozástól részegen, újra találkozás tudatától derűsebb búcsúzástól részegen, visszahozhatatlan, de soha nem törlődő emlékektől részegen, sérülésből, betegségből való kilábalástól részegen, a legsötétebb magányból, megcsalatás

Határidőnapló

Hogy nézhetett ki Jézus határidőnaplója? Kedd: csiszolgatni a boldogmondásokat, hegyibeszéd bemagolása, plakátok kirakása, hogy a nép összeverődjön. Csütörtök: dombról lejövet nem elfelejteni balra fordulni, a leprást meggyógyítani. Lemenni Kafarnaumba, így meglesz a napi húszezer lépés, amit előírnak. Százados szolgájára hathatós áldást küldeni, előtte átböngészni pár fejezetet a távgyógyítási kézikönyvből. Péter anyósa ekkorra lázasodik be, mindenképpen betérni hozzá. Tizenöt ördögtől megszállottat hoznak hét óra harmincra, ha darabját öt perccel számítom, másfél óra alatt megvagyunk. Az egyik majd hosszan hálálkodik, úgyhogy inkább egy és háromnegyed. Utána időveszteség nélkül bárkába szállni, nehogy lekéssük a kilenc tizenötkor kitörő vihart, addigra már alszom, látványosabb, ha úgy cs
1 … 6 7 8 9 10 … 17

Találkozzunk

János ide-oda száguldozik a világban. Most ide:

2026. nov. 6. péntek – 18.00
Bezerédj Kastély Művelődési Ház
Szívékszer – zenés-irodalmi est Lackfi János költővel és Gyárfás István gitárossal
2026. nov. 28. szombat – 10.30
Budapest Magyar Zene Háza
Danubia Zenekar: Hangfestett történetek Lackfi Jánossal
2026. nov. 29. vasárnap – 19:00
Budapest Momentán Társulat, Színházterem
Szóbanforgó Lackfi Jánossal
2027. febr. 27. szombat – 19.30
Budapest Zeneakadémia
Cziffra Fesztivál, ZongOperett – Kálmán Imre 145